Ugrás a tartalomra

Vonat helyett üljön volán mögé, vagy még inkább Volánra - ezt kéri a MÁV

Létrehozva
Vasútikatasztrófa-sújtotta területté nyilvánították a főváros, és a Balaton térségét: tövestül kicsavart fák, embernagyságú ágak zárják el a sínpályát vagy szakították le a felsővezetéket.
A vasúti helyreállítás keddre is áthúzódik: aki teheti, kedden VOLÁN-busszal tervezze utazását vagy halassza azt későbbre - kéri közleményben a MÁV.
 
A számos, önmagában is komoly zavart okozó haváriahelyzetek miatt a MÁV-csoport Budapesti Terüli Igazgatósága ugyanis vasútikatasztrófa-sújtotta területté nyilvánította a főváros és a Balaton térségét, de a brutális vihar az ország szinte minden vasúti fővonalán rendkívül súlyos károkat okozott: 
 
tövestül kicsavart fák, embernagyságú ágak zárják el a sínpályát vagy szakították le a felsővezetéket, esővíz mosta alá a pályatestet, több vonat kidőlt fáknak ütközött.
- írják.
Jelenleg a balatoni, a győri, a váci, a veresegyházi, a lajosmizsei, az egri, valamint a szegedi vonalakon autóbuszokkal biztosított az eljutás, a ceglédi, az újszászi, valamint Pécs és Szekszárd térségében illetve a Szeged-Hódmezővásárhely közötti vasútvillamosoknál akadozik a közlekedés.
 
Az Országos Haváriaközpont a teljes MÁVbusz-flottát bevetette, jelen pillanatban több, mint 150 MÁVBusz szállítja utasokat, kizárólag a Kelet-Magyarországon állomásozó mentesítő és pótlóbuszok nem kerültek átvezénylésre a főváros, illetve a Balaton térségébe, a vihar ugyanis kelet felé tart - aott tájékoztatást a csoport.
 
(Borítókép: Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság)

Címkék

Ez is érdekelhet

Mediterrán ciklon érkezik - így befolyásolja az időjárást pénteken
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Mediterrán ciklon alakítja időjárásunkat, így végre jelentős csapadék érkezhet - elsősorban az ország északnyugati fele fölé. Keleten is fog esni, de ott inkább záporok, zivatarok alakulhatnak ki, sőt néhol heves zivatarra is van esély.
Felhős csütörtökre számíthatunk, délutántól néhol zápor is előfordulhat
BelföldKörnyezet
A felhőzet egyre jobban felszakadozik csütörtökön. Estétől esőre is számíthatunk, amit élénk szél kísérhet.
Derült, csapadékmentes szerdára számíthatunk
BelföldKörnyezet
Szerdán napközben derült idő valószínű, estétől megnövekedhet a felhőzet.
Napos idő várható vasárnap, megélénkülő széllel
BelföldKörnyezet
Gyengén felhős, napsütéses időjárás várható vasárnap, 28 Celsius-fokos maximummal és megélénkülhet az északnyugati szél.