Ugrás a tartalomra

Trenkwalder: idén a második negyedévben a fizikai dolgozók átlagos órabére 7,9 százalékkal nőtt éves szinten

Létrehozva
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest - közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.

A munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó Trenkwalder csaknem 7 ezer munkavállaló béradatait dolgozta fel.

A földrajzi bontásból kiderült, hogy már csak két olyan régió van az országban, ahol a fizikai átlagórabér szintje nem éri el a 2000 forintot: a Dél-Dunántúlon és Észak-Magyarországon egyaránt 1900 és 2000 forint között alakul ez az érték.

Hozzátették, hogy felfelé a Közép-Dunántúl, illetve a fővárost is magában foglaló Közép-Magyarország emelkedik ki a mezőnyből: az előbbi régióban a 2400 forintot közelíti az órabérek átlagos nagysága, az utóbbi területeken pedig ez az érték már a 3000 forintos szint körül mozog.

A közlemény idézte Hamrák Viktort, a Trenkwalder szolgáltatási igazgatóját, aki szerint bár a tavalyi 13,5 százalékos mértéktől elmarad, a 7,9 százalékos éves bérnövekedési ütem továbbra is több mint 3 százalékos reálbérnövekedést biztosít.

A Moore Hungary tanácsadó és könyvvizsgáló cég ezzel egy időben több mint 60 nemzetközi cég magyarországi leányvállalatánál dolgozó, csaknem 500 középvezető béradatait vizsgálta meg. A 800 ezer és 1,2 millió forint közötti havi bruttó fizetési sávban dolgozó alkalmazottaknál a béremelkedés mértéke 2025 második negyedévében átlagosan 7,3 százalék volt az előző év hasonló időszakához viszonyítva.

Hajnal Péter, a Moore Hungary ügyvezető partnere a közleményben megjegyezte, a szellemi középvezetők körében tapasztalható bérnövekedés mértéke jelenleg belesimul a teljes munkaerőpiaci átlagba, ami ebben a munkavállalói körben is csaknem 3 százalékos reálbérnövekedést biztosít.

Arra is kitértek, hogy az országos szinten már több mint 60 ezer embert foglalkoztató üzleti szolgáltatóközpontok (BSC-k) középvezetőinél csaknem 7 százalékos béremelést hajtottak végre az elmúlt 12 hónap során a Moore Hungary adatai szerint.

Jól mutatja a BSC-szektor munkaerőpiaci vonzerejét, hogy ez a béremelkedési ütem is elegendő volt az aktuálisan szükséges létszám biztosításához: miközben a belépési forgalom 3,8 százalékos volt, a kilépési továbbra is 2 százalék alatt maradt - írták.

Ez is érdekelhet

Változóan felhős idő valószínű csütörtökön, délutáni záporokkal
BelföldKörnyezet
Várhatóan felhős idő jellemzi majd a csütörtöki napot. A délutáni óráktól záporok is kialakulhatnak.
Szerdán napos, enyhe időre számíthatunk
BelföldKörnyezet
Ahogy csökken a felhőzet, napos időjárás várható szerdán. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 Celsius-fok között valószínű.
Az év hős kutyáját keresik, még várják a jelöléseket
Belföld
Idén is keresik Az év hős kutyáját.
időjárás Miskolc
Ekkor tör ránk a hidegfront
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap nyáriasan meleg idő vár ránk, majd hétfőre virradó éjszaka markáns hidegfront vonul át.