Ugrás a tartalomra

A felhőképződés mellett itt-ott kibukkan a nap szombaton

Létrehozva
Az időszakos napsütés mellett megélénkül a szél, délután akár záporok is kialakulhatnak.
Kép
Fotó: Osztie Tibor

Időjárás

Az általában erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett több órára kisüthet a nap, de a Tiszántúlon és délkeleten még kevesebb felhő és sok napsütés valószínű. Délutánig csak kevés helyen lehet csapadék, délutántól azonban egyre több helyen kell záporra, zivatarra számítani. A többnyire délies szél napközben nagyobb területen megélénkül, zivatarok környezetében erős, viharos széllökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország nagyobb részén 29 és 34 fok között alakul, de a Nyugat-Dunántúlon és az északi határ mentén ennél akár több fokkal alacsonyabb lehet a maximum. Késő estére 19 és 27 fok közé csökken a hőmérséklet - írja honlapján a HungaroMet

Levegőminőség

Miskolcon és környékén szombat reggel  mindenhol jó a levegő minősége a PM Monitoring Hálózat mérései alapján. 

Ez is érdekelhet

Lannert Judit: nincs szó az egyházi fenntartású, illetve a hat- és nyolcosztályos iskolák megszüntetéséről
BelföldOktatás
Közös érdekünk, hogy eloszlassunk minden olyan feltételezést, hogy az egyházi fenntartású vagy a hat- és nyolcosztályos iskolákat bárki meg akarná szüntetni – írta Facebook-bejegyzésében Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter, egy csütörtöki egyeztetés után.
Nyolcan meghaltak két balesetben az M1-esen
BelföldBaleset
Két baleset is történt péntek reggel az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán Győr közelében, nyolcan meghaltak – közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
használt autó kereskedés
Újra az elektromos autók a legdrágábbak a magyarországi használtautó-piacon
BelföldGazdaság
Több mint egy év után újra az elektromos autók lettek a legdrágábbak a magyarországi használtautó-piacon.
Kerítésre dőlt fa jelzi a vihar erejét Miskolcon
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénHavaria
Dolgoznak a tűzoltók a viharkárok felszámolásán, az esetek túlnyomó többségében kidőlt fákról érkeztek bejelentések szerdán.