Ugrás a tartalomra

A tűzijátékok miatt elkóborló kutyák beazonosítását segítik a benzinkutakon

Létrehozva
Bár Miskolcon nem lesz augusztus 20-án központi tűzijáték, de a vármegye több településén igen, ahol hasznosak lehetnek a chip-leolvasóval felszerelt benzinkutak.
Kép
mol_chipolvaso_becky.jpg
Fotók: Mol.hu

A Magyarország 350 pontján fellelhető szolgáltatásra szilveszter mellett augusztus 20. körül van a legnagyobb igény, hiszen évről évre ezres nagyságrendben viszik be a megriadt, eltévedt háziállatokat a MOL-töltőállomásokra - írta hétfői közleményében a vállalat az MTI-nek.

Kiemelték, hogy az országot lefedő rendszer jóvoltából tavaly 1385 kutyából 1172-t sikerült visszajuttatni a gazdájához. Ebből szilveszterkor 209, tavaly augusztus 20-a után pedig 46 kutyát vittek be a kutakra azonosítás céljából.

A tűzijátékok hangja kifejezetten zavaró és ijesztő az emberénél sokkal fejlettebb hallású kutyák számára. A reakció szorongás, stressz, látható félelem, remegés, lihegés, nyugtalanság és a menekülési ösztön aktiválódása lehet, ez utóbbi vezethet a riadt kutyák tömeges elkóborolásához - emlékeztettek a közleményben.

Kép
chipleolvasó

A kutyachip-leolvasóval felszerelt kutakra (amelyekre ITT lehet rákeresni) bárki beviheti a gazdátlanul talált állatokat. A töltőállomások személyzete először leolvassa a chipet, majd értesíti a programban dolgozó állatorvosok egyikét, aki a chipen tárolt adatok alapján be tudja azonosítani a gazdát. Ezért is különösen fontos, hogy a gazdák figyelmet fordítsanak az adataik frissítésére, például telefonszám vagy lakcímváltozás esetén - fejtették ki. 

A programot a MOL a Vigyél Haza Alapítvánnyal együtt működteti. Az alapítvány szakértői a közelgő ünnep előtt azt tanácsolják, hogy célszerű a kutyasétáltatást kora délutánra időzíteni, estére beengedni az állatokat a lakásba, besötétíteni függönnyel, redőnnyel, mert a fényhatások is zavarhatják az állatokat - hívták fel a figyelmet. 

A külső zajokat zenével is lehet semlegesíteni, és érdemes egész este megnyugtató közelségben a kutyák mellett maradni - tették hozzá. 

Ez is érdekelhet

A napsütést gomolyfelhők és zivaratok szakíthatják meg hétfőn
BelföldKörnyezet
Visszatért a hőség, ismét 32 és 37 Celsius-fok között lehet a legmagasabb nappali középhőmérséklet, de nincs veszélyjelzés érvényben.
II. Gin & Gasztro Fesztivál. Fotó: Rogosz Péter
A frissítő éjszaka után ismét melegedés jön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Ez a melegedés azonban ezúttal viszonylag gyorsan megtörik. Csapadék szempontjából a kilátások változatlanul siralmasak.
Baka András
Baka Andrást jelöli államfőnek a Tisza parlamenti frakciója
Belföld
Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza párt parlamenti frakciója.
Kánikula Miskolc belvárosában
Ilyen idő vár ránk a hétvégén: átmenetileg visszaesik a hőmérséklet
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Hétvégén döntően 30 és 35 fok között alakul a csúcsérték, azonban ez csak átmeneti lesz, mert vasárnaptól ismét melegszik az idő.