Ugrás a tartalomra

Szinay Szabolcs újra szárnyalt

Létrehozva
Birkózás: Budapesten tartották az U23-as országos bajnokságot, amelyen kiválóan szerepeltek a diósgyőri sportolók.
Kép
Szinay Szabolcs a dobogó legfelső fokán. Fotó: magánarchívum
Szinay Szabolcs a dobogó legfelső fokán. Fotó: magánarchívum

„Az Erzsébeti SMTK által rendezett színvonalas viadalon mindhárom szakágban, a kötött- és szabadfogásban, valamint a nőknél osztottak érmeket – kezdte Szabó Máté, a piros-fehérek edzője, majd így folytatta: – A miskolci versenyzők, azaz Szinay Csaba, Botos Dominik és Szinay Szabolcs U20-as és U23-as birkózóink a megszokott módon, kötöttfogásban képviselték színeinket. Ráadásul nem csak képviselték, de régen nem látott eredményeket érték el. Szinay Csaba bronzérmet szerzett az erős mezőnyben, ezt szép eredménynek mondhatjuk az U23-as korosztályban. Botos Dominik ezüstérmes lett. Megalkuvást nem tűrően birkózott meccsről meccsre és csak a felnőtt Európa-bajnok Lévai Levente volt, aki megállította. Szinay Szabolcs pedig hozta az U20-as világbajnokságon mutatott formáját és papírforma szerint maga mőgé utasított mindenkit ezzel U23-as országos bajnoki címet ünnepelhettünk.”

Kép
Repka Attila, az olimpiai bajnok diósgyőri szakosztályvezető. Fotó: magánarchívum
Repka Attila, az olimpiai bajnok diósgyőri szakosztályvezető (zöldben, a sportolókat kísérő edzőként) a csapatdobogó harmadik fokán a DVTK által kiérdemelt serleggel a kezében. Fotó: magánarchívum

A kötöttfogású eredmények:
77 kg: 2. Botos Dominik.
82 kg: 1. Szinay Szabolcs.
87 kg: 3. Szinay Csaba.
A csapatverseny élcsoportja: 1. Budapesti Honvéd SE, 2. Erzsébeti SMTK, 3. DVTK.

Címkék

Ez is érdekelhet

Hagyományok megőrzése
MiskolcKultúraSzabadidő
Fiatal tehetségek és népi hagyományok: Miskolcon mutatkoznak be a régió legszebb ifjúsági kézműves alkotásai. A kiállítást pénteken délután fél 4-től nyitják meg a Diósgyőri Népi Kézműves Alkotóházban.
Buszmegálló-visszahelyezés Miskolcon
Miskolc
A megállóhely-visszahelyezés a 32-es és 45-ös autóbuszok vonalát érinti.
Így néz ki a 3-as főút aszfaltozásának háromhetes ütemterve
Miskolc
Az autósoknak fontos információk következnek.
Miskolc több pontján útfelújítási és hibaelhárítási munkálatok folynak csütörtök reggel
Miskolc
A Magyar Közút és a Miskolci Városgazda munkatársai fokozott óvatosságot kérnek a közlekedőktől az átfogó útfelújítások miatt csütörtök reggel is.