Ugrás a tartalomra

Vágányzár lesz hétvégén a MÁV-nál, a miskolci vonalat is érinti

Létrehozva
Késések várhatók.

Október első hétvégéjén, Kőbánya felső és Rákos között, felváltva mindkét vágányon, több helyszínen vágányátépítést, ágyazatcserét és vágányszabályozást végeznek a szakemberek.

Emiatt módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok a Budapest-Hatvan-Miskolc és a Budapest-Újszász-Szolnok vonalon.

Október 4-én hajnaltól 5-én estig napközben az IR87-es Agria és az IR85-ös Mátra InterRégiók jellemzően Eger, illetve Gyöngyös felől 10 perccel később indulnak, Gödöllőtől S80-asként közlekednek. A Keleti pályaudvar felől 25 perccel korábban indulnak S80-as járatként, Gödöllőtől InterRégiós menetrend szerint közlekednek tovább – tájékoztatott a MÁV közösségi oldalán pénteken.

Címkék

Ez is érdekelhet

Az év hős kutyáját keresik, még várják a jelöléseket
Belföld
Idén is keresik Az év hős kutyáját.
időjárás Miskolc
Ekkor tör ránk a hidegfront
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap nyáriasan meleg idő vár ránk, majd hétfőre virradó éjszaka markáns hidegfront vonul át.
Beköszönt a vénasszonyok nyara hétvégén: eddig tarthat a meleg idő
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Nyárias időre van kilátás a hétvégén, a maximumok nagyrészt 25 fok felett alakulnak. Jövő hét hétfőn azonban érkezik egy újabb hidegfront, amely mögött visszaesik a hőmérséklet.
Elhunyt Deák Bill Gyula
BelföldKultúraCelebhírek
77 éves korában egy sikeresnek mondott műtét után a magyarok blueskirálya, Deák Bill Gyula váratlanul örökre elaludt.