Minden negyedik várandósság veszteséggel ér véget, de még mindig sok pár marad magára a gyászával. Évente 13–14 ezer magzatot veszítenek el szüleik a várandósság idején. A perinatális veszteség ma már nem tabutéma, de sok esetben még a szakembereknek sincsenek meg az eszközeik ahhoz, hogy valódi támaszt nyújthassanak a gyászoló szülőknek.
Október 15. a perinatális gyász világnapja, amelyre egy hagyományteremtő esttel hívta fel a figyelmet a régóta gyermekre vágyó házaspárokat segítő Anna–Joachim-program.
Átsuhanó babák – így nevezik azokat a magzatokat, akiket a várandósság idején veszít el édesanyjuk. Magyarországon a becslések szerint minden negyedik-ötödik terhesség vetéléssel ér véget, a hivatalos adatok szerint tavaly több mint 13 ezer magzattól kellett elbúcsúzniuk szüleiknek. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola Anna–Joachim-programja hiánypótló eseménnyel hívta fel a figyelmet az érintett szülőkre.
- Ezen az alkalmon olyan házaspárok, férfiak és nők, anyák és apák vettek részt, akik elvesztették meg nem született gyermeküket – akár egy háromnapos embriót vagy egy húszhetes magzatot. Mindenkit vártunk: azt is, aki néhány hónapja élte át ezt, és azt is, aki évtizedekkel ezelőtt – mondja Homokiné Hollósi M. Cecília tanácsadó szakpszichológus, az Anna–Joachim-program szakmai vezetője.
Eszköztelenek vagyunk, ha perinatális veszteségről hallunk
- Egyre többet beszélünk a perinatális veszteségről, ám a hétköznapi ember – sőt sok esetben a szakma is – még mindig eszköztelen, amikor egy ilyen történettel szembesül. Egyszerűen lefagyunk, ha arról hallunk, hogy egy várandós édesanya elvesztette a babáját. Tudattalan szinten bekapcsol a saját halálszorongásunk, értetlenül állunk a történtek előtt, hiszen a perinatális veszteség éppen akkor történik, amikor egy család egy új életre készül. Ez diszkomfortérzetet okoz, és sokszor védekező mechanizmusok indulnak el bennünk ahelyett, hogy kapcsolódni tudnánk a gyászolóhoz – magyarázza Szimon Petra gyásztanácsadó, hozzátéve: az is nehezíti a családtagok, barátok, ismerősök dolgát, hogy nagyon egyedi, mire van szüksége annak, aki ilyen veszteséget él át. A szakember úgy véli, a perinatális veszteségről nyíltan kell beszélni, érzékenyítve, edukálva a társadalmat.
- Emellett folyamatosan foglalkozni kell a veszteséget megélő párokkal, ám valójában már a gyermekvállalásra készülőket is érdemes felkészíteni, kapaszkodókkal ellátni – beszélni arról, mi van akkor, ha baj történik. Egy várandóssága elején járó édesanya nem biztos, hogy be fogja engedni ezt az információt, de ha mégis átéli a veszteséget, tudja majd, hová fordulhat segítségért – mondja, hozzátéve: ma már több szakember és szervezet nyújt támaszt az érintett szülőknek, többek között az átsuhanó babák fogalmát meghonosító, Sevcsik M. Anna által vezetett Élet.Érzés Egyesület.
Minden sikertelen hónap előhozhatja a gyászt
A meddőségi problémákkal küzdő pároknál mindez különösen fontos, ők ugyanis gyakran élnek át perinatális veszteséget.
- Az Anna–Joachim-programban megfordult házaspárok több mint fele nézett már szembe a perinatális gyásszal, sokuk nem egy, hanem több magzatot vesztett el. Amikor újra a gyermekvállalásra koncentrálnak, minden egyes sikertelen hónap ezt a gyászt tudja előhozni – mondja Homokiné Hollósi M. Cecília.
A program szakmai vezetője arra is felhívja a figyelmet: egy pár könnyen magára maradhat a gyászával, ha a várandósság korai szakaszában veszítik el a magzatot.
- Egy korai terhességről általában még nem beszélnek a környezetüknek, így viszont a veszteségről sem tudnak mesélni, amely megoszthatatlan fájdalommá válik – fogalmaz a szakember.
