A jogszabály-módosítás várhatóan már akár október végén megjelenhet a Magyar Közlönyben, és a kihirdetését követő napon hatályba is léphet. Az Otthon Starttal kombinálva pedig akár új szegmens is nyílhat az ingatlanpiacon.
A Duna House szerint a változás jelentős piaci élénkülést hozhat a hobbikerttel, hétvégi házzal vagy rekreációs célú telkekkel rendelkező térségekben, különösen ott, ahol eddig a művelési ág jogi bizonytalansága korlátozta a forgalmat vagy a finanszírozhatóságot.
„A zártkerti ingatlanok jogi státuszának tisztázása egy évtizedek óta húzódó problémát oldhat meg. A várható önkormányzati kijelölések nyomán számos, eddig nehezen értékesíthető telek kerülhet be a legális ingatlanpiaci körforgásba, ami rövid távon forgalomnövekedést, középtávon pedig értéknövekedést hozhat az érintett térségekben” – mondta Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője.
Elsőként azok az önkormányzatok léphetnek, ahol a zártkerti területek jelentős lakhatási alternatívát vagy rekreációs funkciót töltenek be. Ilyenek például a budapesti agglomeráció települései (pl. Dunakeszi, Szentendre, Érd, Szigetszentmiklós), a Balaton és a Velencei-tó környéki üdülőkörzetek, illetve nagyvárosok, pl. Debrecen, Kecskemét vagy Győr peremterületei.
Az első helyi rendeletek akár már novemberben megszülethetnek. Sőt már van is, aki lépett: Szigetvár például október 30-ára tűzte napirendre a döntést. A kijelölt övezetekben így felértékelődhetnek a kivonásra alkalmas telkek, miközben a nem kijelölt zártkerti részek várhatóan diszkonttal forognak majd a piacon.
A vevőknek gördülékenyebb lehet a hitelezés
A rendelet legnagyobb előnye, hogy átláthatóbbá válik a zártkerti ingatlanok jogi helyzete. Az, hogy az önkormányzatok pontosan kijelölhetik, hol kérhető a „művelés alól kivett” bejegyzés, jelentősen csökkenti a vásárlással járó jogi kockázatokat. Ez különösen fontos lehet azoknak, akik kisebb telekre, hétvégi házra vagy alternatív lakhatásra keresnek megoldást.
„A tisztázott jogi státusz nemcsak a biztonságérzetet növeli, hanem a banki finanszírozás elérhetőségét is javíthatja, hiszen a pénzintézetek várhatóan nyitottabbak lesznek az egyértelmű tulajdoni helyzetű ingatlanok hitelezésére. A vevők így szélesebb, biztonságosabban megvásárolható kínálattal találkozhatnak majd, különösen a nagyvárosi agglomerációkban és üdülőkörzetekben” – tette hozzá a szakértő.
Jobb áron, gyorsabb értékesítés az eladóknak
Az eladók oldalán a rendelet piaci élénkülést és értéknövekedést hozhat a kijelölt zártkerti területeken. Azok az ingatlanok, amelyek művelés alól kivett státuszt szerezhetnek, keresettebbé válhatnak, hiszen a vevők számára kockázatmentesebb és jobban finanszírozható alternatívát jelentenek. A tisztázott jogi háttér gyorsabb értékesítést hozhat, miközben az árak a fejlesztési potenciállal bíró területeken emelkedhetnek.
A Duna House tapasztalatai szerint a hasonló jogszabályi változások nyomán rövid időn belül élénk tranzakciós hullám indulhat meg az érintett területeken, így azoknak az eladóknak érdemes időben lépni, akik szeretnék kihasználni a növekvő keresletet.
„A szabályozás változása ráadásul közvetetten erősítheti az Otthon Start Program lakhatást segítő célkitűzéseit is. A zártkerti ingatlanok egy részén ugyanis reális alternatíva lehet kisebb házak, mobilházak formájában fiatalok első otthonainak kialakítása. Különösen a vidéki nagyvárosok peremein, ahol az elérhető árú lakhatás hiánya eddig komolyabb problémát jelentett” – hangsúlyozta Szegő Péter.
A programmal kombinálva a mostani rendelet tehát akár új kínálati szegmenst is nyithat az ingatlanpiacon, amely egyszerre szolgálhatja a fiatal vásárlók, a befektetők és az önkormányzatok érdekeit.