Ugrás a tartalomra

Ünnepi adománygyűjtést indít a Katolikus Karitász

Létrehozva
Pénzbeli felajánlásokat és adományokat is várnak: előbbit a 1356-os segélyvonalon, utóbbit a karitász gyűjtőpontjain.

Idén is elindítja december végéig tartó, "Tárjátok ki a szíveteket!" nevű ünnepi adománygyűjtő akcióját a Katolikus Karitász - jelentette be a szervezet országos igazgatója vasárnap sajtótájékoztatón Budapesten.

Zagyva Richárd közölte, a pénzbeni felajánlásokat a hívásonként 500 forintos támogatást jelentő 1356-os segélyvonalon, illetve a karitász weboldalán, a karitasz.hu-n lehet megtenni, az egyéb adományokat pedig a karitász gyűjtőpontjaira lehet eljuttatni, amelyek listája megtalálható az angyalbatyu.hu webcímen.

Tavaly 40 ezer embernek tudtak segíteni az akció keretében, munkájukat idén közel 10 ezer önkéntes segíti - tette hozzá.

Elmondta: az akció célja, hogy könnyebbé tegye a hétköznapokat és ünneppé tegye a karácsonyt a szükséget szenvedőknek, illetve összefogásra, szolidaritásra buzdítsa a társadalmat.

Hozzátette, az Angyalbatyu akció keretében játékokat, sportszereket, téli ruházatot és édességeket tartalmazó ajándékcsomagokat állítanak össze az önkénteseik a felajánlásokból, a tél könnyebb elviselése érdekében pedig kályhákat és tűzifát juttatnak el a hátrányos helyzetűeknek.

Ugyanakkor rendeznek utcai ételosztásokat, ünnepi rendezvényeket és az adományokat eljuttatják a határon túlra, elsősorban Kárpátaljára is. Jótékonysági koncert is lesz a hátrányos helyzetű gyermekek támogatása érdekében december 17-én Budapesten, a Szent István Bazilikában - sorolta.

Az igazgató hangsúlyozta, hogy az elmúlt évben, több mint 25 ezer "angyalbatyut" tudtak kiosztani a felajánlások nyomán, és 22 ezer élelmiszercsomagot juttattak el a rászorulóknak, több mint 150 tonna élelmiszer felhasználásával.
 

Fekete Szabolcs Benedek, a szervezet püspök-elnöke a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy büszke a magyarságára, mert a magyar emberek szíve felekezettől függetlenül "tágulásra képes" és az ünnepek közeledtével megnyílik.

Azt szeretnék elérni, hogy minden jószívű ember csatlakozzon a Katolikus Karitász jótékonysági akciójához az adventi időszakban - mondta a püspök.

Ez is érdekelhet

sivatagi homok
A meteorológus szerint most nem érdemes autót mosni
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Egy légörvény szállít finom szemcséjű szaharai port Magyarország felé, a por miatt esetenként vastagabb felhőzetre, homályosabb, szűrtebb napsütésre, és hétfő estétől helyenként sáros esőre kell készülni - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán vasárnap.
mozgóurna szavazás
Választás 2026 - Délig még lehet mozgóurnát igényelni
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap délig még igényelhetnek mozgóurnát a mozgásukban gátolt választók az országgyűlési képviselők vasárnapi választásán.
napindito avas virágzás
Fagyos reggel - ilyen lesz az időjárás április 12-én Miskolcon
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A hét utolsó napján is sok helyen indul fagyosan a reggel, ezt követően azonban csökken a fagy területi kiterjedése, keddtől várhatóan teljesen meg is szűnik.
választás 2026 Szabadka, 2026. április 2. Leadja az április 12-i magyarországi országgyűlési választások levélszavazatát egy nő Magyarország szabadkai főkonzulátusán 2026. április 2-án. Levélszavazásra a magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok jogosultak. MTI/Molnár Edvárd
Választás 2026 - Megnyílnak a külképviseleti szavazókörök a többi európai országban is
BelföldVilág
Sorra nyílnak a szavazókörök a Magyarországgal egy időzónában lévő külképviseleteken, az országgyűlési választásra ezeken a helyeken is reggel 6-tól este 7 óráig várják a voksolókat, összesen 72 924 választópolgárt.