Ugrás a tartalomra

Már több mint húszezer fiatal jutott lakáshoz az Otthon Start Programnak köszönhetően

Létrehozva
Népszerű a kormány lakástámogatási programja, az elmúlt négy hónapban 20 ezer fiatal tudta megvásárolni első otthonát.
Kép
lakasmti.jpg
Már több mint húszezren jutottak lakáshoz a programnak köszönhetően. Fotó: MTI

Panyi Miklós a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a Facebookra feltöltött videónyilatkozatában emlékeztetett arra, hogy szeptember elsejével indult az Otthon Start Program, és négy hónap alatt 15 ezer szerződést kötöttek, és már folyósították a hitelt a fiataloknak, további 15 ezer szerződés megkötése pedig folyamatban van.

- A programnak köszönhetően a fiatalok jelenléte megerősödött a lakáspiacon: ma tíz ingatlantranzakcióból négy otthon startos - tette hozzá.

Felidézte, hogy a programnak nagyon kedvezőek a feltételei: "legfeljebb 3 százalékos hitel, akár 25 éven keresztül, egy 50 millió forintos hitelkerettel, egy 10 százalékos önerőszabály mellett, oly módon, hogy ez a hitel kombinálható más otthonteremtési, családtámogatási formákkal is" - ismertette.

- Szívből gratulálunk annak a több mint 20 ezer fiatalnak, aki az Otthon Start Program keretében tudta megvásárolni első otthonát, mindenki másnak pedig ajánljuk, hogy tanulmányozza a fix 3 százalékos hitel nyújtotta lehetőségeket - fogalmazott nyilatkozatában.

Címkék

Ez is érdekelhet

Az év hős kutyáját keresik, még várják a jelöléseket
Belföld
Idén is keresik Az év hős kutyáját.
időjárás Miskolc
Ekkor tör ránk a hidegfront
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap nyáriasan meleg idő vár ránk, majd hétfőre virradó éjszaka markáns hidegfront vonul át.
Beköszönt a vénasszonyok nyara hétvégén: eddig tarthat a meleg idő
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Nyárias időre van kilátás a hétvégén, a maximumok nagyrészt 25 fok felett alakulnak. Jövő hét hétfőn azonban érkezik egy újabb hidegfront, amely mögött visszaesik a hőmérséklet.
Elhunyt Deák Bill Gyula
BelföldKultúraCelebhírek
77 éves korában egy sikeresnek mondott műtét után a magyarok blueskirálya, Deák Bill Gyula váratlanul örökre elaludt.