Nyugat felől tovább csökken a felhőzet, ma jobbára gyengén felhős, napos idő várható, ugyanakkor keleten, északkeleten még napközben sok marad a felhő, ám a hóesés arrafelé is fokozatosan gyengül, egyre több helyen megszűnik. Az északnyugati, északi szél egyre nagyobb területen megélénkül, megerősödik - főként a Dunántúlon, a középső országrészben, valamint északkeleten kell számítani hófúvásra, helyenként akár erősebb hófúvásra is! A legmagasabb nappali hőmérséklet -6 és 0 fok között várható, ám a napos, szélcsendes tájakon ennél hidegebb maradhat az idő. Késő estére -14 és -6 fok közé hűl a levegő - írja a met.hu.
Havazás:
Reggel északkeleten is megszűnik havazás (1-4 cm). Ezt követően délig Szabolcsban kisebb havazás, hószállingózás előfordulhat (lepel-1 cm).
Hófúvás:
Az Észak-Dunántúlon, a középső országrészben és északkeleten tovább élénkül, megerősödik a szél, amely már helyenként alacsonyszintű hóátfúvást okozhat. Délelőttől a napos időben a Dunántúl keleti felében, illetve a középső országrészben gyakran élénk (30-40 km/h) északnyugati szél valószínű, amelyet késő délelőttől délutánig időnkénti jelleggel akár 50-60 km/h-s széllökés is kísérhet, adott időszakban magasabb hófúvást okozva. Naplemenetével ismételten mindenütt mérséklődik a légmozgás késő estig gyenge hóátfúvás valószínű.
A Dunántúli-középhegységben, Budai hegységben, Mecsekben reggeltől délutánig gyakrabban alakulhat ki magasabb hófúvás majd estig ott is inkább már csak alacsonyszintű hóátfúvás várható.
Hideg:
A Dunántúl nyugati területein ma reggelre -15 fok körüli vagy akár alatti hőmérsékletek előfordulhatnak. A következő éjszaka jóval nagyobb területen fordulhatnak elő -15 fok vagy alatti minimumok.