Ugrás a tartalomra

Így vezessük sérülés nélkül kátyús úton

Létrehozva
A télies időjárás során látványosan megszaporodtak a kátyúk az utakon, ezzel tovább nehezítve a közlekedést. Ez vezetéstechnikai szakember segít tippjeivel a biztonságos közlekedésben.
Kép
Kátyús út. Fotó: Mocsári László

A téli közlekedés önmagában is fokozott figyelmet igényel – csúszós utak, gyengébb látási viszonyok, hosszabb fékutak –, a kátyúk megjelenése azonban egy olyan többletkockázat, amelyre különösen fontos felkészülni. 

„A kátyúk nemcsak az autót veszélyeztetik, hanem a vezető figyelmét is túlterhelik. Amikor a sofőr folyamatosan az úthibákat pásztázza, könnyen előfordulhat, hogy később veszi észre a gyalogost, a kerékpárost vagy egy forgalmi helyzet változását. Nagyobb tempónál vagy rossz látási viszonyok között a gödrök észlelése még nehezebb, az elkerülésük pedig hirtelen fékezésre vagy irányváltásra késztethet, ami önmagában is balesetveszélyes” – figyelmeztet Kőrös András vezetéstechnikai szakember. 

Az első és legfontosabb: a megelőzés

A szakértők szerint a legfontosabb, hogy mindent megtegyünk a kátyúk elkerülése érdekében. Ehhez elengedhetetlen, hogy a téli időszakban fokozottan figyeljünk az általános, valamint szezonspecifikus biztonsági szabályokra. Éppen ezért:

  • Tartsunk megfelelő követési távolságot, hogy időben észlelhessük az úthibákat.
  • Csökkentsük a sebességet rossz minőségű útszakaszokon.
  • Fokozott figyelemmel vezessünk az olvadás–fagyás időszakában, amikor a leggyorsabban romlik az utak állapota.
  • Mindig az út- és látási viszonyoknak megfelelően válasszuk meg a tempót.

Az alapvető biztonsági előírások betartása mellett vannak olyan tudatos vezetési technikák is, amelyek sokat segíthetnek, hogy idejében felismerjük és megfelelően reagáljunk az úthibákra, elkerülve ezzel a baleseteket. Kőrös András elmondta: 

Rutinútvonalon érdemes tudatosan „megtanulni” a kátyúk helyét, és már előre felkészülni rájuk alacsonyabb sebességgel, finomabb mozdulatokkal. Ismeretlen úton pedig a legfontosabb a tempó csökkentése – csak így marad elég idő az észlelésre és a biztonságos reagálásra. Úgy kell tekinteni erre, mintha bármikor váratlan akadály bukkanhatna fel előttünk.

A szakember arra is felhívja a figyelmet, hogy sok autós hajlamos alábecsülni a sebességet és túlbecsülni a rendelkezésre álló távolságot, miközben nem minden kátyú látható valódi mélységében – különösen vízzel telve. Egy apró, sávon belüli, 20–30 centiméteres oldalirányú korrekció sokszor elegendő lehet a kerék megóvásához, de ezt is csak körültekintően, a többi közlekedő zavarása nélkül szabad végrehajtani.

A megfelelő, jó minőségű téli abroncs használata pedig szintén kulcsszerepet játszik a biztonság megőrzésében, hiszen a hidegben is rugalmas gumikeverék és az optimalizált mintázat segít stabilabban reagálni az útegyenetlenségekre.

Ha mégis megtörténik a baj

Előfordulhat, hogy a legnagyobb körültekintés ellenére is kátyúba hajtunk, ezért elengedhetetlen, hogy ne csak a megelőzésre, hanem a helyzet megfelelő kezelésére is felkészüljünk. 

„Ha a kerülés kockázatos lenne – akár a saját bizonytalanságunk, akár más közlekedők miatt –, inkább válasszuk a kátyút, mint egy másik járművel való ütközést. Egy hirtelen irányváltás vagy erős kormánymozdulat nagyobb tempónál könnyen instabilitáshoz, lesodródáshoz vezethet. Ha már nem tudjuk elkerülni a kátyút, lassítsunk, de közvetlenül a belehajtás előtt oldjuk a féket, hogy tehermentesítsük a kereket és csökkentsük az ütés erejét” – javasolja Kőrös András.

Amennyiben az incidenst követően a jármű mozgásképtelenné válik, kiemelten fontos, hogy gondoskodjunk a megfelelő láthatóságról (vészvillogó, elakadásjelző háromszög, láthatósági mellény), húzódjunk biztonságos távolságba, és értesítsük a biztosítót vagy szükség esetén az autómentőt. A kárt minden esetben alaposan dokumentáljuk: készítsünk fotót a kátyúról, a sérült abroncsról vagy felniről, jegyezzük fel a pontos helyszínt és időpontot, és – ha van – mentsük el a fedélzeti kamera felvételét. A kárigényt az adott útszakasz kezelőjénél 30 napon belül lehet bejelenteni, a bizonyítási kötelezettség a jármű tulajdonosát terheli - tájékoztat a közlemény. 

Fontos tehát, hogy:

  • Ne kockáztassunk veszélyes manővert – a forgalombiztonság mindig elsőbbséget élvez.
  • Lassítsunk, majd a kátyúba érkezés pillanatában oldjuk a féket.
  • Erős ütés esetén biztonságos helyen álljunk meg, és ellenőrizzük az abroncs állapotát.
  • Figyeljünk a rendellenes zajokra, rezgésekre, kormányzási eltérésekre, amelyek futómű-sérülésre utalhatnak.
  • Ha a jármű mozgásképtelen, gondoskodjunk a megfelelő láthatóságról és saját biztonságunkról az út szélén.
  • Szükség esetén kérjünk segítséget szakembertől, sérült járművel ne folytassuk az utat.
  • A káreseményt dokumentáljuk pontosan és időben jelezzük az út kezelőjének.

A tudatos felkészülés nemcsak az autó műszaki épségét, hanem saját és utastársaink biztonságát is szolgálja. A szakértők arra ösztönöznek minden közlekedőt, hogy a változékony időjárási körülmények között is felelősen, az útviszonyokhoz alkalmazkodva vezessenek, és gondoskodjanak járművük megfelelő felszereltségéről.

Címkék

Ez is érdekelhet

Bicskanyitogató ez az igazságtalanság!
BelföldMiskolcVilág
Gubik László volt a vendége a Felvidék Háznak szerda délután. A Magyar Szövetség első emberét Mács Ildikó hívta meg, akivel beszélgettünk a ház további programjairól is.
A rendőrség nevében kérnek pénzt az internetes csalók
BelföldBűnügy
A "Magyar Országos Rendőrség" nevében küldenek magyartalan, fordítóprogrammal készült leveleket.
Izgalmas kérdésekkel foglalkoznak
BelföldSport
Az olaszországi, XXV. téli olimpia után itthon és külföldön is eljön az útkeresés időszaka.
A jogász válaszol: Mit jelent a közös szülői felügyelet?
BelföldTudomány
Miskolci olvasónk levelében azt kérdezi, hogy válás esetén, a házasság felbontása iránti perben, kérhet-e közös szülői felügyeleti jogot, ha azt a felesége ellenzi?