Ugrás a tartalomra

Ismét megmozdult a föld a magyar-szlovák határ közelében

Létrehozva
A helyiek is érezték.
Kép
Illusztráció

A HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumának közleménye szerint kedden este 21 óra 39 perckor 2,7 magnitúdójú földrengés keletkezett a magyar-szlovák határ közelében – tájékoztatott honlapján a katasztrófavédelmi főigazgatóság.

Mint írták, Mosonmagyaróvártól mintegy 15 kilométerre, északi irányban történt a rengés. A lakosság az epicentrum közelében érezte a földrengést, az obszervatóriumba eddig Dunaszigetről érkezett bejelentés.

A katasztrófavédelemhez ezúttal sem jelentettek be károkat.

Kedd reggel is érkezett jelzés földrengésről, ahogy arról a minap.hu is beszámolt. Egészen pontosan 9 óra 2 perckor 3-as magnitúdójú földrengést észleltek Mosonmagyaróvártól 16 kilométerre, északi irányban.

A lakosság az epicentrum közelében szintén érezte a földmozgást, az obszervatóriumba eddig Dunakilitiből érkezett bejelentés. Kár szerencsére ebben az esetben sem keletkezett.

Ez is érdekelhet

Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Élvezzük a meleget pénteken, szombaton jön a fordulat az időjárásban
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Péntek délutánra az ország legnagyobb részén 30 fok fölé melegszik fel a levegő, de a szombaton érkező hidegfront előtt is mérhetünk még 30 foknál magasabb értékeket a déli országrészben.
Képgaléria
Fotó: Gáspár Márk
31 fokig melegszik a levegő, de jön a fordulat – ilyen idő vár ránk csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az anticiklon peremén időszakosan nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk, mely leginkább átmeneti felhőzet-növekedést okoz, csapadék csak kevés helyen lehet.
Erősorrend: Lalik, Gál, Bacsa és Boldogh
BelföldMiskolcSport
Atlétika: a szakosztályvezető értékelte a csapatbajnokságot.
Többórás napsütés várható szerdán, csak délután növekszik meg a felhőzet
BelföldKörnyezet
Folytatódik a nyárias időjárás napsütéssel. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű.