A napsütés mellett újra erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, ismét nagy területen lehet számítani erősen felhős időszakokra. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti szél sokfelé megélénkül. A csúcsérték többnyire 12 és 15 fok között valószínű, de a naposabb északnyugati tájakon ennél kissé melegebb is lehet. Késő estére 3 és 9 fok közé hűl le a levegő - írja a met.hu.
Maradnak a felhők
Létrehozva
De a csapadék is marad bennük, nem hullik ránk.
Ez is érdekelhet
A sok napsütést megélénkülő szél és záporok enyhíthetik kedden
Megyénkben magas hőmérséklet és záporok, zivatarok kialakulásának veszélye miatt elsőfokú riasztás van érvényben. A legmagasabb nappali középhőmérséklet akár 38 Celsius-fok is lehet.
Meghosszabították a II. fokra mérsékelt hőségriasztást
Az országos tisztifőorvos az ország egész területére vonatkozóan, a július 30-án (csütörtök) 0 órától elrendelt III. fokú hőségriasztást II. fokozatúra mérsékelte, de augusztus 11. (kedd) 24 óráig meghosszabbította azt.
A napsütést gomolyfelhők és zivaratok szakíthatják meg hétfőn
Visszatért a hőség, ismét 32 és 37 Celsius-fok között lehet a legmagasabb nappali középhőmérséklet, de nincs veszélyjelzés érvényben.
A frissítő éjszaka után ismét melegedés jön
Ez a melegedés azonban ezúttal viszonylag gyorsan megtörik. Csapadék szempontjából a kilátások változatlanul siralmasak.