Ugrás a tartalomra

Elszabadult egy hajótartozék, nagyobb baj is lehetett volna belőle

Létrehozva
Nem mindennapi jelenetnek lehettek szemtanúi a Duna közelében tartózkodók: egy elszabadult úszómű sodródott a hajózási útvonalban, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei fogtak be és rögzítettek.
Kép
nav_ponton.jpg
Fotó: NAV

A Duna budapesti szakaszán haladtak völgymenetben a Csepeli Szabadkikötő irányába, amikor a hajózási útvonalban egy sodródó, úszó tárgyra lettek figyelmesek - jutatta el szerkesztőségünknek közleményben Juhászné Prantner Etelka pénzügyőr őrnagy, a NAV Bevezetési Igazgatóságának sajtóreferense. 

A kishajók tárolására és kikötésére szolgáló pontont egy közelben haladó városnéző hajó próbálta befogni, azonban sikertelenül. Eközben többen integettek kollégáink felé segítséget kérve - tették hozzá. 

Az egyenruhások a szolgálati hajóval biztonságosan megközelítették az elszabadult úszóművet, majd csáklya és kötelek segítségével stabilan rögzítették - fejtették ki. 

Mint kiderült, az úszó tárgy a városnéző hajóról szabadult el. Az esetet követően a pénzügyőrök a személyhajót biztonságosan visszakísérték a kikötőhelyére, majd folytatták az ellenőrzést - tudatták. 

A NAV Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei vízi úton, különösen a Dunán zajló forgalom ellenőrzésére is kiemelt figyelmet fordítanak, amelynek célja a jövedéki termékekkel kapcsolatos jogsértések kiszűrése, valamint a szállított áruk vizsgálata. A szolgálat során azonban – a hatósági feladatok ellátása mellett – ilyen helyzetekben is számíthatnak kollégáinkra a vízen közlekedők - számoltak be. 

Ez is érdekelhet

Lannert Judit: nincs szó az egyházi fenntartású, illetve a hat- és nyolcosztályos iskolák megszüntetéséről
BelföldOktatás
Közös érdekünk, hogy eloszlassunk minden olyan feltételezést, hogy az egyházi fenntartású vagy a hat- és nyolcosztályos iskolákat bárki meg akarná szüntetni – írta Facebook-bejegyzésében Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter, egy csütörtöki egyeztetés után.
Nyolcan meghaltak két balesetben az M1-esen
BelföldBaleset
Két baleset is történt péntek reggel az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán Győr közelében, nyolcan meghaltak – közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
használt autó kereskedés
Újra az elektromos autók a legdrágábbak a magyarországi használtautó-piacon
BelföldGazdaság
Több mint egy év után újra az elektromos autók lettek a legdrágábbak a magyarországi használtautó-piacon.
Kerítésre dőlt fa jelzi a vihar erejét Miskolcon
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénHavaria
Dolgoznak a tűzoltók a viharkárok felszámolásán, az esetek túlnyomó többségében kidőlt fákról érkeztek bejelentések szerdán.