Ugrás a tartalomra

Márciusban élénkült a magyarországi albérletpiac

Létrehozva
Országosan és a fővárosban egyaránt 1,6 százalékkal nőttek az átlagos bérleti díjak havi összevetésben.
Kép

A KSH-ingatlan.com ingatlanhirdetési portál az MTI-nek kedden eljuttatott közleménye szerint éves szinten az országos lakbérek 7,3 százalékkal, a budapesti bérleti díjak 6,4 százalékkal nőttek.

A közlemény idézte Balogh Lászlót, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét, aki elmondta: a friss adatok alapján tempósabb drágulást hozott a március. Hiszen februárban országos szinten és Budapesten is 5,4-5,4 százalékos volt az éves áremelkedés. Az ütemesebb bérleti díj emelkedése részben a tavaszi élénküléssel magyarázható, emellett az átlagkeresetek növekedése is felfelé húzza az albérletárakat.

A részletes márciusi adatok alapján közölték, a lakbérek havi összevetésben a régiók többségében szintén emelkedtek, de eltérő mértékben. A legnagyobb havi növekedést a Nyugat-Dunántúlon mérték, ahol 2,8 százalékkal emelkedtek a lakbérek, míg a legkisebb havi változás a Dél-Alföldön történt, ahol 0,8 százalékkal emelkedtek a lakbérek.

Hozzátették, hogy éves alapon a legjelentősebb drágulás a Dél-Dunántúlt jellemezte, ahol 11,8 százalékkal nőttek a bérleti díjak az előző év azonos időszakához képest. Miközben a Dél-Alföldön 7,4 százalékos, Nyugat-Dunántúlon 7,1 százalékos, Észak-Magyarországon 7 százalékos emelkedést mértek.

Arra is kitértek, hogy Budapesten a legvisszafogottabb éves növekedés a budai hegyvidéki kerületekben (I., II., XII.) volt, ahol összesítve 4,1 százalékkal emelkedtek a lakbérek. Ezzel szemben a legnagyobb ütemű drágulás a budai oldalon a III., XI. és XXII. kerületet, a pesti oldalon pedig a X., XIII., XIV., XIX., XX. kerületet jellemezte, előbbiekben 8,8, utóbbiakban 6,7 százalékos volt az éves albérlet-áremelkedés tempója.

Balogh László a közleményben ismertette, hogy a márciusi drágulás ellenére a fővárosi medián bérleti díjak 255 ezer forintnál jártak április közepén, de zárul a bérletidíj-olló: 200 ezer forint alatt nagyon nehéz jó albérletet találni, 300 ezer forint felett pedig nagyon nehéz kiadni egy lakást.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy a nagyvárosi albérletpiacokon a fizetőképes kereslet és az Otthon Start program is korlátot szab az albérletárak emelkedésének.

Ez is érdekelhet

Lannert Judit: nincs szó az egyházi fenntartású, illetve a hat- és nyolcosztályos iskolák megszüntetéséről
BelföldOktatás
Közös érdekünk, hogy eloszlassunk minden olyan feltételezést, hogy az egyházi fenntartású vagy a hat- és nyolcosztályos iskolákat bárki meg akarná szüntetni – írta Facebook-bejegyzésében Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter, egy csütörtöki egyeztetés után.
Nyolcan meghaltak két balesetben az M1-esen
BelföldBaleset
Két baleset is történt péntek reggel az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán Győr közelében, nyolcan meghaltak – közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
használt autó kereskedés
Újra az elektromos autók a legdrágábbak a magyarországi használtautó-piacon
BelföldGazdaság
Több mint egy év után újra az elektromos autók lettek a legdrágábbak a magyarországi használtautó-piacon.
Kerítésre dőlt fa jelzi a vihar erejét Miskolcon
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénHavaria
Dolgoznak a tűzoltók a viharkárok felszámolásán, az esetek túlnyomó többségében kidőlt fákról érkeztek bejelentések szerdán.