Ugrás a tartalomra

Márciusban gyorsult a lakásárak emelkedése

Létrehozva
Márciusban újra gyorsult a lakásárak emelkedése: országos szinten havi összevetésben 2 százalékkal nőttek az árak, a februári 0,8 százalékos ütemhez képest, a fővárosban pedig a februári minimális csökkenést 1,1 százalékos emelkedés követte - közölte az ingatlan.com az MTI-vel.
Kép
Nő a lakások ára. Fotó: Freestock

Országosan az éves lakásár-emelkedés márciusban 15,8 százalék volt a februári 15,6 százalék után, Budapesten viszont a februári 14,6 százalékos éves ütem 13,7 százalékra mérséklődött.

A közlemény idézte Balogh Lászlót, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét, aki elmondta, a budapesti lassulás mögött két fontos tényező áll. Egyrészt a fővárosban jóval magasabb árszintről indul a piac, ezért ugyanakkora nominális drágulás százalékosan kisebb növekedést jelent, mint az olcsóbb térségekben. Másrészt a budapesti drágulást továbbra is fékezi az Otthon Start program 1,5 millió forintos négyzetméterár-plafonja is.

A használt lakások és házak átlagos négyzetméterára Budapesten április elején 1,43 millió forintot tett ki, ami 1,2 százalékos emelkedés március elejéhez képest. A használt társasházi lakásoknál ugyanakkor az 1,5 millió forintos négyzetméterár hónapok óta stagnál, ezt a szintet ugyanis már tavaly november közepén elérte a piac. Budapesten kívül ezzel szemben az ingatlanok jellemzően jóval olcsóbbak, így az 1,5 millió forintos árplafon nem jelent érdemi korlátot a további drágulásnak - tette hozzá a szakértő.

Kép
lakasarak.jpg
Lakásárindexek Magyarországon (2021-2025) Grafika: ingatlan.com

A régiós adatokról közölték: márciusban havi alapon Dél-Dunántúlon 4,6 százalékos, Észak-Alföldön 3,7, míg Dél-Alföldön 2,1 százalékos, míg éves összevetésben Dél-Alföldön 20,2 százalékos, Pest vármegyében 17,3, Észak-Magyarországon 16,3 százalékos emelkedést mért az ingatlan.com lakásárindexe.

Balogh László a közleményben megjegyezte, a következő időszak nagy kérdése, hogy a kínálat bővülése mennyire fékezheti az árnövekedést, különösen a nagyvárosi piacokon.

Rámutattak, hogy Budapesten tavaly áprilishoz képest a lakóingatlan-kínálat 27 ezerről 34 ezerre nőtt, ami 25 százalékos bővülés egy év alatt. A használt társasházi lakások körében több mint 40 százalékos kínálatnövekedés történt, miközben a medián négyzetméterárak ebben a szegmensben csak 7 százalékkal emelkedtek tavaly április óta.

Ez arra utal, hogy a piacra kerülő eladó lakások száma gyorsabban nő, mint az árak, így az áremelkedés tempója fokozatosan fékeződhet, ami hosszabb távon az eladók közötti verseny erősödését hozhatja és javíthatja a vevők alkupozícióját.
Mindezek mellett jelezték, a kereslet havi és éves összevetésben is csökkent, ezért a következő hónapokban a lakáspiacon az eddiginél kiegyensúlyozottabb erőviszonyok alakulhatnak ki, ahol a vásárlók mozgástere fokozatosan nőhet.

Címkék

Ez is érdekelhet

Lannert Judit: nincs szó az egyházi fenntartású, illetve a hat- és nyolcosztályos iskolák megszüntetéséről
BelföldOktatás
Közös érdekünk, hogy eloszlassunk minden olyan feltételezést, hogy az egyházi fenntartású vagy a hat- és nyolcosztályos iskolákat bárki meg akarná szüntetni – írta Facebook-bejegyzésében Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter, egy csütörtöki egyeztetés után.
Nyolcan meghaltak két balesetben az M1-esen
BelföldBaleset
Két baleset is történt péntek reggel az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán Győr közelében, nyolcan meghaltak – közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
használt autó kereskedés
Újra az elektromos autók a legdrágábbak a magyarországi használtautó-piacon
BelföldGazdaság
Több mint egy év után újra az elektromos autók lettek a legdrágábbak a magyarországi használtautó-piacon.
Kerítésre dőlt fa jelzi a vihar erejét Miskolcon
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénHavaria
Dolgoznak a tűzoltók a viharkárok felszámolásán, az esetek túlnyomó többségében kidőlt fákról érkeztek bejelentések szerdán.