Ugrás a tartalomra

Júniusban ismét fellobban az Összetartozás tüze

Létrehozva
A nemzeti összetartozás napján, június 4-én budapesti idő szerint 20.26-kor ismét ezernyi helyszínen lobban fel az Összetartozás tüze a világ minden táján – közölte a Magyar Cserkészszövetség az MTI-vel szerdán.
Kép
A székely autonómiáért lobogott az őrtűz Miskolcon
Illusztráció. A Székely Autonómia Napja alkalmából októberben őrtüzek lobbannak fel Miskolcon, a Kálvária-dombon. Fotó: Horváth Csongor

Azt írták: hatodik éve hívja közös lánggyújtásra a világ magyarságát az Összetartozásunk tüze elnevezésű kezdeményezés.

Hozzátették, az elmúlt évek során hagyománnyá vált, hogy a nemzeti összetartozás napján egyszerre lobbannak fel a lángok a világ számos pontján, és a tüzek ma már nemcsak az összetartozás szimbólumai, „hanem az immár ötödik éve tartó ukrajnai háború mielőbbi lezárásába vetett remény és a béke lángjai is”.

Emlékeztettek: a kezdeményezés ötletgazdája a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség, szervezője pedig a Magyar Cserkészszövetségek Fóruma és tagszervezetei, vagyis a világ különböző országaiban működő magyar cserkészszövetségek.

A kezdeményezés történelmi gyökerei az 1933-as gödöllői cserkész-világtalálkozóig nyúlnak vissza, amikor magyar cserkészek egy időben gyújtottak tüzeket Magyarországon és az elcsatolt területeken. A szolidaritás lángjai akkor is összekötötték a magyarokat, ahogyan ma is – jegyezték meg.

1996-ban a millecentenárium alkalmából a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség máglyagyújtási akciót szervezett a Kárpátok gerincére, az egykori ezeréves határra, akkor több tucat tűz égett egy időben.2003 augusztusában a Külföldi Magyar Cserkészszövetség felújította ezeket a kezdeményezéseket, és ennek nyomán Magyarországon, a Kárpát-medencében és szerte a világon fellángoltak a cserkész tábortüzek vagy gyertyái – ismertették.

Közölték: a szervezők célja, hogy június 4-én ismét mindenütt, ahol magyar közösségek élnek szerte a világon, fellobbanjon az összetartozás tüze.

Ez is érdekelhet

Az év hős kutyáját keresik, még várják a jelöléseket
Belföld
Idén is keresik Az év hős kutyáját.
időjárás Miskolc
Ekkor tör ránk a hidegfront
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap nyáriasan meleg idő vár ránk, majd hétfőre virradó éjszaka markáns hidegfront vonul át.
Beköszönt a vénasszonyok nyara hétvégén: eddig tarthat a meleg idő
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Nyárias időre van kilátás a hétvégén, a maximumok nagyrészt 25 fok felett alakulnak. Jövő hét hétfőn azonban érkezik egy újabb hidegfront, amely mögött visszaesik a hőmérséklet.
Elhunyt Deák Bill Gyula
BelföldKultúraCelebhírek
77 éves korában egy sikeresnek mondott műtét után a magyarok blueskirálya, Deák Bill Gyula váratlanul örökre elaludt.