Ugrás a tartalomra

Magyar Péter: csökken a kormánytagok, a képviselők és a polgármesterek fizetése

Létrehozva
Jelentősen csökkenni fog a miniszterelnök, a miniszterek, az országgyűlési képviselők és a polgármesterek fizetése - közölte Magyar Péter miniszterelnök az RTL-nek adott, szombat este sugárzott interjújában.
Kép
orszaggyules2026.jpg
Az új, olcsóbb Országgyűlés. Fotó: MTI

Hozzátette: ugyanezzel kell számolniuk az állami vállalatok vezetőinek, igazgatótanácsi és felügyelőbizottsági tagjainak is, és megfejelik mindezt a képviselői költségkeretek csökkentésével is.

Csak az Országgyűlésen 50 milliárd forintot fogunk tudni spórolni - jelentette ki Magyar Péter, jelezve, hogy az új szabályozás szerint bruttó 2,3 millió forint lesz a miniszterelnöki fizetés, amihez az ő esetében a képviselői alapfizetés is járul, ezek együttesen 3,8 millió forintot tesznek majd ki.
Megemlítette: csökkenteni fogják a köztársasági elnök juttatását is.

Címkék

Ez is érdekelhet

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke sajtótájékoztatót tart a Sándor-palota előtt, miután megbeszélést folytatott Sulyok Tamás köztársasági elnökkel 2026. április 15-én. Magyar Péter bejelentette, az államfő őt bízza meg kormányalakítással. MTI/Hegedüs Róbert
Már augusztusban megkaphatják a családok a százezer forintos támogatást
BelföldGazdaság
Már idén augusztusban kifizetik a családoknak a százezer forintos iskolakezdési támogatást, a nyugdíjasok pedig ősszel kaphatják meg a SZÉP-kártyán érkező támogatást.
A világbajnokságra koncentrálnak
BelföldSport
Az olimpiai ciklus feléhez közeledve megkezdődtek a sportági konzultációk a Magyar Olimpiai Bizottság székházában.
napindito művészetek háza
Napsütéses időre számíthatunk pénteken, némi széllel
BelföldKörnyezet
A szinte nyárias időjárásban 23 és 28 Celsius fok közötti hőmérséklet várható, amit a szellő enyhít.
Két tonna dohánylevelet akart átcsempészni az M3-ason
BelföldBűnügy
Túlsúlyos furgon, ismeretlen fuvar és több mit 2 tonna szárított dohánylevél az M3-as autópályán – a járőrök egy rutinszerű ellenőrzés alapján indult ügyben, illegális szállítmányra bukkantak.