Ugrás a tartalomra

Pünkösd után nagy volumenű vágányfelújítást indít a MÁV

Létrehozva
A pünkösdi csúcsforgalom után megkezdődik a MÁV-nál a nyári vágányzárak időszaka, két nagy volumenű munkába kezdenek.
Kép

A MÁV-csoport vezérigazgatója, Hegyi Zsolt vasárnap közösségi oldalán közölte, hogy május 26-án indul a Budapest-Pécs fővonalon a karbantartás, Rétszilas és Dombóvár között fognak dolgozni. A munkák körülbelül egy hónapig tartanak, és a vágányzár végeztével mintegy 3 perccel csökken a menetidő ezen a szakaszon.

Május 27-től Szerencs és Nyíregyháza között, a 100C vasútvonalon kezdődik a munka, ami egész nyáron tart. Rakamaz és Tokaj között nagy volumenű hídkarbantartást végeznek, a pályaszakaszon pedig a korábbi lassú jelek felszámolásával, útátjárók átépítésével fognak továbbhaladni.

A vezérigazgató jelezte: mindkét vágányzár komoly forgalomkorlátozással, autóbuszos pótlással, átszállással, többlet menetidővel jár.

Hozzátette, igyekeznek új megoldással is segíteni az utasok eljutását Budapestről Pécsre, illetve Miskolcról Debrecenbe, az autópályán közvetlen autóbuszjáratok is közlekedni fognak. Aki ebben az időszakban Budapest és Pécs, illetve Debrecen és Miskolc között tervez utazást, tájékozódjon az eljutási lehetőségekről.

Hegyi Zsolt ismertette, hogy „ezek a saját forrásból megvalósuló beruházások alapvetően a karbantartás kategóriájába tartoznak”. Hozzátette: azért végzik el ezeket, hogy a vasútvonalak eredeti állapotát helyreállítsák, és a mindennapi forgalmat megbízhatóan tudják biztosítani.

Ez is érdekelhet

Berobban a nyár: nagyon erős UV-B sugárzás várható hétfőn
Belföld
Meghaladja a 7-es értéket.
Kálnoki Kis Attila az új sportért felelős államtitkár
BelföldSport
A Nemzeti Sport korábbi főszerkesztője lett az új sportért felelős államtitkár – derült ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából.
Erdő Péter: a kegyelem mindannyiunk lelkében ott van
BelföldEgyház
Isten pünkösdkor ajánlotta fel az egész világ számára azt a kegyelmet, ami mindannyiunk lelkében ott van, különösen azokéban, akik már Krisztushoz kapcsolódnak – mondta Erdő Péter bíboros.