Ugrás a tartalomra

Döntés született az Erasmus-programról

Létrehozva
A döntést Ursula von der Leyen jelentette be.
Kép

„Jó hírem van, a következő tanévtől a magyar tanulók újra részt vehetnek az Erasmus-közösségben” – mondta el Ursula von der Leyen Magyar Péter miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján pénteken Brüsszelben. Az Európai Bizottság (EB) elnöke beszéde végén tért ki a felsőoktatási programra, amiben „komplett generációk tanultak” külföldön, barátságok, házasságok alakultak ki, más országokat ismernek meg a hallgatók. Fontos, hogy a fiatal magyarok is tudjanak profitálni ebből – érvelt von der Leyen.

A bejelentés előtt az EB-elnök közölte, hogy Magyarország ki fogja vezetni a közérdekű vagyonkezelő alapítványokat, rövidítve kekvákat, és olyan eszközöket fog bevezetni, ami biztosítani fogja az integritási szabályok megvalósulását.

Magyar Péter később újságírói kérdésre még szót ejtett a kekvák kivezetéséről. „Lesz egy átmeneti időszak az egyetemeket felügyelő” kekvák ügyében, mivel egyes egyetemek kórházak felett is diszponálnak. Augusztus 31-ig a nem egyetemekkel foglalkozó kekvák megszűnnek, itt a fideszes elitképző Mathias Corvinus Collegiumot (MCC) külön kiemelte, mint ami erre a sorsra jut majd – írta pénteken a Telex.

Ez is érdekelhet

Felhős időjárás várható vasárnap, néhol szemerkélő esővel
BelföldKörnyezet
Helyenként kibukkanhat a Nap a felhők közül, de akár szemerkélő eső és erős széllökések is előfordulhatnak.
Erősen felhős idő valószínű szombaton, kisebb záporokkal
BelföldKörnyezet
Az ország keleti részében erősen felhős, vagy borult lesz az ég és kisebb eső, zápor is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 Celsius-fok között alakul.
NépKERTI SPORTparty
Keletre hidegörvény érkezik pénteken
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Nagy csapadékra továbbra sincs kilátás, sőt pénteken összességében több napsütésre számíthatunk - kivéve keleten. A maximum-hőmérséklet az ilyenkor szokásosnak nagyjából megfelelően alakul.
Sok napsütésre számíthatunk csütörtökön, de záporok előfordulhatnak
BelföldKörnyezet
Napsütéses csütörtök vár ránk, esetenként záporokkal. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul. Késő estére akár 1 Celsius-fokig hűlhet le a levegő.