Ugrás a tartalomra

Lannert Judit: nincs szó az egyházi fenntartású, illetve a hat- és nyolcosztályos iskolák megszüntetéséről

Létrehozva
Közös érdekünk, hogy eloszlassunk minden olyan feltételezést, hogy az egyházi fenntartású vagy a hat- és nyolcosztályos iskolákat bárki meg akarná szüntetni – írta Facebook-bejegyzésében Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter, egy csütörtöki egyeztetés után.
Kép
lannert_judit_miniszter_oktatas_egyeztetes_260611_facebook.jpg
Forrás: Facebook/Lannert Judit

Lannert Judit bejegyzésében közölte, hogy Rubovszky Rita, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia oktatási bizottságának főtanácsadója kezdeményezésére egyeztetett az egyházi iskolafenntartók vezető képviselőivel, akikkel közösen tekintették át a köznevelés aktuális kihívásait és fejlesztési lehetőségeit. Hangsúlyozta, ez az esemény is az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium stratégiai egyeztetéssorozatába illeszkedett, cáfolva minden olyan politikai célú híresztelést, miszerint a minisztérium egyezetetés nélkül hozna meg fontos döntéseket.

Ahogy Lannert Judit írta, a katolikus, református, evangélikus, baptista és zsidó egyházi fenntartók, valamint gyermekvédelmi szakmai szereplők elért eredményei és tapasztalatai különösen fontosak, hiszen intézményeikben több százezer gyermek és fiatal nevelése-oktatása zajlik, nagyon eltérő helyi adottságok és társadalmi helyzetek mellett.

– A résztvevők egyetértettek az adatvezérelt, gyermekközpontú és partnerközpontú oktatás, a hátrányos helyzetű és SNI tanulók támogatásának fontosságában – közölte a tárcavezető, aki jelezte azt is, hogy az egyeztetésen szó volt a hittanoktatás kérdéseiről, „a demográfiai csökkenés helyi kezeléséről”, valamint arról is, hogyan lehet a tanulók hangját, tapasztalatait és ötleteit jobban becsatornázni a döntéshozatalba.

Az egyeztetésen kiemelt témaként jelent meg a pedagógusértékelés, a fiatalok bevonása, a szakképzés jövője és a pedagógustovábbképzés megújítása is. Lannert Judit tájékoztatása szerint az egyházi oktatási fórum tagjai hangsúlyozták, hogy érdemes lenne a fenntartótípusok szerinti gondolkodás mellett inkább probléma- és értékközpontú térképet készíteni az intézményekről, és a fejlesztéseket, a finanszírozást helyi sajátosságokra építve, széles szakmai együttműködésben tervezni. A miniszter erre reagálva azt hangsúlyozta, hogy mindennek a méltányosság szempontjait figyelembe véve kell történnie.

A miniszter külön megbeszélést folytatott Rubovszky Ritával, hogy tisztázzák az egyházi, valamint a hat- és nyolcosztályos iskolákról a sajtóban megjelent „félreértelmezéseket”.

Ez is érdekelhet

Az év hős kutyáját keresik, még várják a jelöléseket
Belföld
Idén is keresik Az év hős kutyáját.
időjárás Miskolc
Ekkor tör ránk a hidegfront
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap nyáriasan meleg idő vár ránk, majd hétfőre virradó éjszaka markáns hidegfront vonul át.
Beköszönt a vénasszonyok nyara hétvégén: eddig tarthat a meleg idő
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Nyárias időre van kilátás a hétvégén, a maximumok nagyrészt 25 fok felett alakulnak. Jövő hét hétfőn azonban érkezik egy újabb hidegfront, amely mögött visszaesik a hőmérséklet.
Elhunyt Deák Bill Gyula
BelföldKultúraCelebhírek
77 éves korában egy sikeresnek mondott műtét után a magyarok blueskirálya, Deák Bill Gyula váratlanul örökre elaludt.