Ugrás a tartalomra

Hamarosan hidegfront enyhít a forróságon

Létrehozva
A jövő hét elején folytatódik a forróság, azonban közeledik a hidegfront, amely záporokat, zivatarokat hoz magával - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
Kép
Kánikula után hidegfront. Fotó: Horváth Csongor

Hétfőn a sok napsütés mellett kevés gomolyfelhő lesz az égen. Az Északi-középhegységben és a keleti megyékben zápor, zivatar alakulhat ki. A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt marad. Zivatarok környezetében erős, viharos széllökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 35 és 41 Celsius-fok között alakul.

Kedden is sok napsütés várható fátyol- és gomolyfelhőkkel. Helyi zápor, hőzivatar nagyobb eséllyel a Dunától keletre fordulhat elő. Az északias szél főként a Nyugat-Dunántúlon megélénkülhet, zivatar környezetében azonban erős, viharos széllökések is lehetnek. Kora hajnalban általában 18, 26 Celsius-fok várható, míg a hőmérséklet csúcsértéke 36 és 42 Celsius-fok között alakul.

Szerdán az alapvetően sok napsütés mellett már erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, zápor, zivatar többfelé előfordulhat. Egyes helyeken nagy mennyiség hullhat, ugyanakkor a csapadék eloszlása hektikusnak ígérkezik. Az északias szél a Dunántúlon nagy területen megerősödik. Zivatarok környezetében átmeneti viharos szélrohamokra is lehet számítani. A legalacsonyabb hőmérséklet 18 és 26, a legmagasabb nappali hőmérséklet 32 és 39 Celsius-fok között valószínű.

Csütörtökön egy hidegfront változó vastagságú felhőzete halad felettünk keleti irányba, amelyből több helyen lehet számítani záporra, zivatarra, néhol esőre is. A Dunántúl északnyugati, nyugati részén már határozottan csökken a csapadékhajlam, arrafelé valószínű a több napsütés. Az északias szél a Dunántúlon és északkeleten sokfelé lesz erős, néhol akár viharos is. Zivatarok környezetében is lehetnek viharos széllökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 18 és 23, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 32 Celsius-fok között várható.

Pénteken északnyugat felől újabb hidegfront érkezése valószínű, szakadozott felhőzetéből elszórtan zápor, zivatar alakulhat ki. Alapvetően azonban ezek mellett is sok napsütésre van kilátás. Az északias szelet továbbra is erős, néhol viharos lökések kísérhetik. A hajnali 14, 20 Celsius-fokról délutánra 26, 31 Celsius-fok közé melegszik fel a levegő.

Szombaton sok napsütés várható kevés gomolyfelhővel, amelyekből néhol zápor nem zárható ki. Az északi, északnyugati szél élénk, néhol erős lesz. Hajnalban 13, 20, késő délután 25, 30 Celsius-fok valószínű.

Vasárnap gomolyfelhős, napos időre van kilátás. Néhol előfordulhat zápor. Többfelé kísérhetik erős lökések az északi, északnyugati szelet. A hőmérséklet minimuma 13, 20, maximuma 26, 31 Celsius-fok között várható.

Címkék

Ez is érdekelhet

Miskolc eső_Átrium webkamera
Mediterrán ciklon és hidegfront együttesen alakítja a következő 24 óra időjárását
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Szinte országszerte várható csapadék. A jövő hét döntő részén azonban ismét napos, csapadékmentes idő valószínű.
Olyan jön hétvégén, amire hetek óta nem volt példa
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Habár a mediterrán ciklonok pályája mindig jelentős bizonytalansággal terhelt, az már most szépen látszik, hogy tartós eső is várható a hétvégén.
minap indito hunyadi utca
Délelőtt napos idő várható, déltől záporok is kialakulhatnak csütörtökön
BelföldKörnyezet
A délelőtti órákban még napsütéses idő várható, déltől záporok, zivatarok alakulhatnak ki a Kaposvár-Ózd tengely mentén.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Elköszön a vénasszonyok nyara? Ilyen idő vár ránk
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Szerdán még nyugalom, csütörtökön viszont beindul a légkör.