Ugrás a tartalomra

Sárga riasztás figyelmeztet zivatarok lehetséges kialakulására csütörtökön

Létrehozva
Elsőfokú figyelmeztető előrejelezés lépett érvénybe csütörtökön a keleti országrészben, felhőszakadás veszélye miatt. A felhőzet a késő délutáni óráktól kezdhet el csökkenni.
Kép
Zivatarfelhő Miskolc felett. Fotó: Kozma István Facebook
Zivatarfelhő Miskolc felett. Fotó: Kozma István Facebook
Időjárás
 
A változó mennyiségű felhőzet mellett hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, majd a késő délelőtti óráktól nyugati, északnyugati irányból fokozatosan csökken a felhőzet. Délelőtt még kisebb, délután már nagyobb számban, egyre inkább a keleti országrészben fordulhat elő zápor, zivatar, amelyeket néhol felhőszakadás is kísérhet. Emiatt továbra is sárga, azaz elsőfokú figyelmeztető előrejelzés van érvényben. Az északi, északnyugati szél főképp a Dunántúlon és északkeleten lesz erős, néhol viharos. Zivatarok környezetében is lehet szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 26 és 31 fok között alakul. Késő este 19, 25 fok valószínű - írja honlapján a HungaroMet. 

Levegőminőség

Miskolcon és környékén mindenhol jó a levegő minősége a PM Monitoring Hálózat mérései alapján. 
 

Ez is érdekelhet

Miskolc eső_Átrium webkamera
Mediterrán ciklon és hidegfront együttesen alakítja a következő 24 óra időjárását
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Szinte országszerte várható csapadék. A jövő hét döntő részén azonban ismét napos, csapadékmentes idő valószínű.
Olyan jön hétvégén, amire hetek óta nem volt példa
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Habár a mediterrán ciklonok pályája mindig jelentős bizonytalansággal terhelt, az már most szépen látszik, hogy tartós eső is várható a hétvégén.
minap indito hunyadi utca
Délelőtt napos idő várható, déltől záporok is kialakulhatnak csütörtökön
BelföldKörnyezet
A délelőtti órákban még napsütéses idő várható, déltől záporok, zivatarok alakulhatnak ki a Kaposvár-Ózd tengely mentén.
Takarítás a miskolci belvárosban. Fotó: Juhász Ákos
Elköszön a vénasszonyok nyara? Ilyen idő vár ránk
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Szerdán még nyugalom, csütörtökön viszont beindul a légkör.