Belföld

Emká, a Magyar Közút mentett kutyusa is karácsonyi csúnya pulcsit húzott, hogy segítsen a daganatos gyermekeken
A társaság arra buzdít mindenkit, hogy vegyen példát Emkáról.

Elrendelte a Dunaferr felszámolását a Fővárosi Törvényszék
A Fővárosi Törvényszék haladéktalanul, már a vonatkozó rendelet hatálybalépésének napján intézkedett a Székesfehérvári Törvényszék által szerdán az ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt. mint adós ellen kezdeményezett felszámolási eljárásban - közölte a budapesti bíróság csütörtökön az MTI-vel.

A kormány április 30-ig meghosszabbította az élelmiszerárstopot
A kormány április 30-ig meghosszabbította az élelmiszerárstopot - közölte az Agrárminisztérium kedd este az MTI-vel. A tárca közleményében idézte Nagy István minisztert, aki úgy fogalmazott: az elhúzódó ukrajnai háború és az elhibázott brüsszeli intézkedések következtében kialakult szankciós infláció miatt a kormány meghosszabbította jövő április végéig az élelmiszerárstopot.

Megvonták az LMP parlamenti frakciójának beléptetési jogát
Kövér László a mai napon fél évre megvonta az LMP frakció minden beléptetési jogát azért, mert a párt beengedte a karzatra a Tanítanék Mozgalom aktivistáit, akik azután az ülésnek hátat fordítva, egyenpólóban jelezték, hogy nincs más céljuk, mint tisztes megélhetés mellett tanítani.

Karácsony Gergely: örülünk, hogy az EU és a kormány megállapodott
Örülünk, hogy az EU és a kormány megállapodott - mondta Karácsony Gergely főpolgármester kedden Budapesten. A sajtótájékoztatón a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) társelnöke kifejtette: innentől kezdve a kormányzat felelőssége, hogy azokat a "mérföldköveket" meglépje, amelyeket az uniós intézmények támasztottak a források megérkezéséért.

Januártól bővülnek a szülők jogai a munkahelyeken
Jelentősen változik a Munka Törvénykönyve 2023. január 1-től. A kisgyermekes szülők rugalmasabb feltételek mellett dolgozhatnak majd, bevezetik a szülői szabadságot és az apasági szabadságot is meghosszabbítják az EU-s irányelvek mentén.

Kormányinfó: 2300 milliárd forint nyílik meg Magyarország számára - Frissítve, ellenzéki reagálásokkal
Megvalósultak a magyar kormány által júniusban kitűzött célok, jelentette ki a területfejlesztési miniszter, miután az uniós tagállamok nagykövetei december 12-én pozitívan értékelték a koronavírus-járvány utáni gazdasági helyreállítást segítő uniós források lehívását lehetővé tevő magyar helyreállítási tervet és annak hivatalos elfogadását javasolták az Európai Unió Tanácsának.

Január elsejétől 15 százalékkal emelkednek a nyugdíjak - rendkívüli bejelentés a miniszterelnöktől
Kedd reggel aláírta és nem sokkal később pedig be is jelentette a 15 százalékos nyugdíjemelést Orbán Viktor miniszterelnök, a közösségi oldalán megosztott videójában.

Eldőlni látszik az Európai Bizottság és Magyarország csatája az uniós forrásokért
A hétfői tárgyalások után úgy tűnik, minden fél a problémás kérdések megoldására törekszik, felgyorsultak a folyamatok az Európai Unióban, miután a Magyarország által blokkolt kérdésekre megoldást találtak az intézményrendszerben, jóváhagyták a hazánkat érintő megállapodásokat.

Vidéken még mindig nem állt helyre teljesen az üzemanyagellátás
Míg a fővárosban csillapodott az üzemanyaghiány, a vidéki kis kutak ellátása továbbra sem biztosított. Mivel a holtankoljak.hu szerint ezek a jövő héten sem kapnak a MOL-tól üzemanyagot, így a normális ügymenet egyelőre nem tud náluk beindulni. A fuvarozók által használt kutak is hiánnyal küzdenek, de a helyzetük egyelőre nem kritikus.

Húsz centiméteres hó van a Kékestetőn
Az éjjel havazott a Mátrában, Kékestetőn a hóréteg már 21 centiméter az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint.

Jön az új téli szezon első országos havazása, a Közút hófúvásra és téliesebb útviszonyokra figyelmeztet
Az időjárási előrejelzések alapján a 2022-23-as téli szezon első országos havazása jöhet a hétvégén. A legtöbb, akár 10-15 cm friss hó az Alpokalján, a Bakonyban és az Északi-középhegység magasabb pontjain hullhat.

Úgy tűnik, megtalálta a helyét Kárász Róbert
Új munkahelyén számítanak a tapasztalataira.

Gyurcsány Ferenc: a játéknak vége, az Orbán-rendszer repedezni kezdett
Történelmi beismerést tett hétfőn Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke – így fogalmaz a Demokratikus Koalíció pártelnöke, Gyurcsány Ferenc a DK hírlevelében, amit a párt helyi szervezete juttatott el lapunkhoz.

Emelt adokkal sarcolja tovább a kormany az autósokat
Az üzemanyagok ársapkájának eltörlése adóemelést is hozott: a leglényegesebb a jövedéki adó visszaemelése, illetve a Mol különadója, de a szép csendben tovább emelt Robin Hood-adó is nagy tétel lehet - írja a telex.hu. A cikk annak megy utána, hogy mennyi adóbevétele lehet az államnak a most elfogadott új adókból.

Havazással és lehűléssel érkezik az igazi tél
Szombaton napközben még 12 fok is lehet, ám a déli óráktól csökkenni fog a hőmérséklet, térségünkben pedig este már havas eső, hó is hullhat.

Vasárnaptól jön a MÁV-START és a Volánbusz új menetrendje
Vasárnap lép életbe a MÁV-Volán-csoport új menetrendje, a szokásosan december második vasárnapjára időzített menetrendváltás a vasútvonalak mintegy harmadát érinti. A vasúti menetrendváltáshoz kapcsolódóan Miskolcon új indulási időponttal bővül a villamos menetrend, és új körjáratot indít az MVK 900-as viszonylatjelzéssel.

Jobbik: emeljék duplájára a munkába járást segítő támogatást
A munkába járást segítő támogatás megduplázását sürgette pénteki online sajtótájékoztatóján Dudás Róbert, a Jobbik alelnöke, országgyűlési képviselője.

Drága élelmiszerek, olcsó propaganda a kormánytól
A magyar emberekre rászakadt a kormány elrontott gazdaságpolitikájából fakadó hónapról-hónapra csúcsot döntő infláció, amiért Orbán Viktor most sem hajlandó semmilyen felelősséget vállalni - közölte Csárdi Antal, az LMP frakcióvezető-helyettese.

Négyezerötszáz orvos hajlandó letétbe helyezni a felmondását
Miután a parlament elfogadta az egészségügyi törvény módosítását, a magyar orvostársadalom tiltakozó akciót tervez.