Belföld

Késnek a vonatok a Budapest-Miskolc vonalon
Késnek a vonatok a Budapest-Hatvan-Miskolc és a Budapest-Újszász-Szolnok-Békéscsaba vonalon, mert Kőbánya felsőnél meghibásodott a biztosítóberendezés szerda délután - közölte a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-vel.

Pogácsa kormányzóné módra
Hogy Horthy Miklós a nép gyermeke volt-e, vagy a polgári életmód vonzásában élt, jól ábrázolja kedvenc ételeinek listája.

Horthy-kor: változó élet, változó étkezés
Amit Japánban a teázás szertartása jelent, ahhoz volt hasonlítható a Horthy-korban a szalonnázás a paraszti étkezésben. A konzervek és az édességek is itt kerültek a képbe. Ebben az időszakban változik a testideál is, és kezdenek diétázni az emberek.

Több halálos lakástűz is történt a hosszú hétvégén
A hosszú hétvége mindegyik napján volt halálos lakástűz.

Ellopták a rezet – majd ugyanott értékesítették
Elfogtak a rendőrök két férfit Budapesten, akik a gyanú szerint több száz kilogramm rezet loptak el egy telephelyről, majd azt ugyanott értékesítették, csaknem félmillió forinttal károsítva meg a lerakót – közölte a rendőrség hétfőn a honlapján.

Tavaly szeptemberben volt ilyen kevés új fertőzött
Meghalt 41 többségében idős, krónikus beteg, és 258 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu hétfőn, kiemelve: eddig 5 023 145 embert oltottak be Magyarországon, közülük 3 012 483-an már a második adag vakcinát is megkapták.

Sok napsütés, de eső is várható a héten
Míg kedden északnyugaton alig 15 fok feletti, délkeleten, keleten 30 fok közeli csúcsok is lehetnek, a hét további részében már inkább 15 és 20 fok körüli maximumok várhatók - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Élet az ötmilliomodik oltáson túl
Többek között búcsúzik a kijárási tilalom és a közterületeken kötelező maszkhasználat is.

Koronavírus: 647 új fertőzöttet regisztráltak
Eddig az újranyitás sem pumpálta fel drasztikusan a számokat.

Ismét tarthatnak zenés, táncos rendezvényeket, ha meglesz az ötmillió beoltott
A részvétel feltétele a beugró mellett az oltási igazolvány lesz.

Karácsony hosszú hétvégével kecsegtet 2022-ben
Öt hosszú htévégét is tartogat a jövő év, pünkösd mellett karácsony másnapja is egy szabad hétfőt hoz majd.

Viszlát maszk, viszlát kijárási tilalom
Hétvégén elérhetjük az ötmillió beoltottat, ugyanis péntek reggel összesen 4 898 866 beoltottat tartottak számon – jelentette be Orbán Viktor a Kossuth rádiónak adott hagyományos péntek reggeli interjújában. Kilenc főbb lazításról döntöttek.

Jónyer Istvánt jelölik a nemzet sportolójának
Jónyer István asztaliteniszező 1950. augusztus 4-én született Miskolcon. Igazi magyar sportlegenda, sportágában a világ legeredményesebb játékosai közé tartozik.

Ömlik át a szemét a román határon
legmagasabb fokú készültség keretében ismét munkába állt a vízügy hulladékmentesítő géplánca, ez alkalommal a Szamos-menti Olcsván. Az elmúlt napok esőzéseitől megemelkedett vízszint ugyanis ismét jelentős mennyiségű szemetet sodor magával a folyó hazai szakaszára, most a romániai vízgyűjtőkről. A gépek és szakemberek a nap 24 órájában dolgoznak a helyszínen mindaddig, amíg a kamerarendszer további hulladék érkezését jelzi.

Hétfőtől feloldják a látogatási tilalmat a kórházakban
Védettségi igazolvánnyal lehet csak beteget látogatni.

Vidéken nőtt a legnagyobb mértékben a családi házak négyzetméterára
A megyei jogú városokban a használt ingatlantípusok közül a családi, az iker- és sorházak négyzetméterára nőtt a legnagyobb mértékben, átlagosan 18,7 százalékkal az év első négy hónapjában az előző év azonos időszakához képest - közölték ingatlankereskedésben jártas szakemberek.

Elhunyt Puhl Sándor
A világhírű játékvezető, az 1994-es vb-döntőt és az 1997-es BL-döntőt dirigáló magyar szakember 65 esztendős volt. Puhl Sándort, a Magyar Labdarúgó Szövetség Játékvezető Bizottságának alelnökét az MLSZ saját halottjának tekinti - olvasható az MLSZ honlapján.

Kormányinfó: jövő hét keddtől ismét fizetni kell a parkolásért
Erről Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt a május 20-ai Kormányinfón.

Koronavírus: kétezer alatt a kórházban ápoltak száma
Az aktív fertőzöttek száma ötvenezerrel csökkent az elmúlt héten, és lassan elérjük az ötmillió beoltottat is.