Ugrás a tartalomra

Belföld

Lassan, de biztosan nő a szennyvíz koronavírus-koncentrációja
EgészségBelföld
Az NNK mérései szerint a szennyvízminták koronavírus-koncentrációja több hét távlatában lassú emelkedést mutat.
Előválasztás 2021 – ma még lehet szavazni, eddig közel 600 ezren voksoltak
MiskolcBelföld
Finisben: kedd este zárják az urnákat az ellenzéki előválasztáson, szerda délelőtt várhatók az első eredmények. A legutóbbi adatok szerint több mint 570 ezren szavaztak már.
Járvány: ötszáznál többen kórházban, nyolcan meghaltak
EgészségBelföld
Kétszázhatvanöt új fertőzöttet találtak keddre.
Október első hétvégéjén rendezik meg az Európai Madármegfigyelő Napokat
SzabadidőBelföld
A program célja, hogy információt gyűjtsenek az őszi madárvonulásról a lakosság segítségével.
Járvány: hetvennél többen vannak lélegeztetőgépen, húszan meghaltak
EgészségBelföld
A koronavírus-fertőzést pedig majd ezerkétszáz magyarnál mutatták ki az elmúlt három napban, ami azt jelenti, hogy napi átlagban négyszáz körüli megbetegedést észleltek. 
Képgaléria
Felemelő érzés volt – rekordkísérlet a Jókai-városrészben
SzabadidőBelföldMiskolc
"Gyereket a magasba!" kezdeményezéssel a szervezők a gyerekvállalás, a családalapítás fontossága mellett állnak ki évről évre.
Folytatódik a nyárias idő
Belföld
Kellemes hőmérséklet, napos és száraz idő - szinte elkényeztet minket az utolsó szeptemberi hétvége, érdemes kiasználni.
Megint nagyon alacsony a Duna vízállása
KörnyezetBelföld
Az eddigi legkisebb vízállást 2018 októberében mérték, ezt a negaív rekordot talán most nem éri el a folyó.
Ingyenes szuperkoncerttel ünnepel az idén 30 éves Szerencsejáték Zrt.
KultúraSzabadidőBelföld
Nagyszabású ingyenes Szuperkoncerttel ünnepli fennállásának három évtizedét a Szerencsejáték Zrt. szombaton a felújított Puskás Aréna Szoborparkban Budapesten.
Lőszereket találtak egy autóban a beregsurányi határállomáson
BűnügyBelföld
Kétszázötven darab, 9 milliméteres lőszert találtak egy autóban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai a beregsurányi magyar-ukrán határállomáson – közölte a hatóság megyei adó- és vámigazgatóságának sajtóreferense pénteken.
Ismét ötszáz felett a fertőzöttek száma
EgészségBelföld
Csütörtökre ketten hunytak el, kórházban 411 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 48-an lélegeztetőgépen vannak.
Robbanás Kiskörén: egy turbina éves karbantartása közben történt a baleset
Belföld
A baleset körülményeit vizsgálják, a másik három turbina pedig jelenleg is zavartalanul és biztonságosan működik. 
Futás egy nagy szívért
SzabadidőMiskolcBelföld
Az Országos Lélek-Mentők Alapítvány szeptember 24-26. között rendezi meg az „Országos Szívfutás Rekord a Mentőkért” című akcióját.
Véradásra hívnak a légimentők
EgészségBelföldMiskolc
A szeptember 24-ei akciónak kettős célja van: szeretnék felhívni a figyelmet a véradás fontosságára és a légimentők nem mindennapi munkájára is.
Több mint kétezer programmal jön az idei Kutatók éjszakája
TudományBelföld
Országszerte csaknem 50 városban 112 intézmény több mint 2100 programot - mások mellett szórakoztató előadásokat, kísérleteket, bemutatókat, laborbejárásokat - kínál pénteken és szombaton a Kutatók éjszakáján.
Ismét közel háromszáz fertőzöttet regisztráltak egy nap alatt
EgészségBelföld
Kórházban pedig négyszáznál is több embert ápolnak, közülük 45-en lélegeztetőgépen vannak. 
A következő napokban 20 fok alatt maradnak a maximumok
Belföld
A következő napokban 20 Celsius-fok alatt maradnak a maximumok, a leghidegebb órákban 5 fok körüli értékek is lehetnek. A hét második felében viszont ismét erősödik a nappali felmelegedés, vasárnap néhol akár 25 fok is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Ami nélkül nincs demokrácia: a vitáról
MiskolcBelföld
Egyre „hangosabb” a magyar politikai közélet, de ezúttal van ennek egy pozitív kicsengése: újra láthatunk érdemi vitákat, igaz, (egyelőre?) csak az ellenzéki oldal aktív ezen a téren. Az előválasztásban részt vevő pártok képviselői az elmúlt napokban több alkalommal is ütköztették véleményüket, érveiket a nyilvánosság előtt, Miskolcon is tartották már ilyen vitaestet a héten. A Miskolci Napló által megkeresett szakértő szerint a politikából a vitákat nemigen lehet eltüntetni vagy helyettesíteni, mert nélküle nincs demokrácia.
Elemző az előválasztási vitáról: ezt még szoknunk kell
MiskolcBelföld
Az egészségügyi és oktatási szektoron belüli bérrendezésről, önkormányzati és egyetemi autonómiáról, Európai Ügyészségről, egyszerű többségű alkotmányozásról, de Hadházy Ákosról és Tóth Csabáról is esett szó a miniszterelnök-jelöltek ötfős előválasztási vitáján. Lapunk ezekről is faggatta Fekete Sándor politológust.
Felhatalmazást kért a miskolciaktól is Jakab Péter
MiskolcBelföld
Nyugodt körülmények között, „ellentüntetői” bekiabálásoktól mentesen zajlott az a lakossági fórum, amit a Jobbik előválasztási miniszterelnök-jelöltje, Jakab Péter tartott kedd délután a Szinva teraszon.