Ugrás a tartalomra

Tisztújítás volt az LMP-ben, új az elnökség

Létrehozva
Schmuck Erzsébetet és Ungár Pétert választotta meg társelnököknek az LMP kongresszusa szombaton Budapesten.

A tisztújítást követő - online is közvetített - sajtótájékoztatón Gál József, az ellenzéki párt szóvivője bejelentette, hogy az LMP megválasztotta új, két főből álló elnökségét. Női társelnöknek Schmuck Erzsébetet választották, aki így meghosszabbítja korábbi megbízatását, az LMP férfi társelnöke Ungár Péter, az ellenzéki párt parlamenti frakcióvezetője lett, a párt titkárának a korábbi pártigazgatót, Angyal Károly Tibort választották meg - közölte. Egyúttal beszámolt arról is, hogy további elnökségi tagként Szendefy Mária, Keresztes László Lóránt, Kreitler-Sas Máté és Tetlák Örs kapott bizalmat a kongresszustól.

A szóvivő ismertette, hogy a kongresszus két évre adott megbízást számukra, így ez az elnökség fogja levezényelni a 2024-es önkormányzati és európai parlamenti (EP-) választásokat.

Schmuck Erzsébet a sajtótájékoztatón elmondta: az elmúlt hónapokban azt tapasztalták, hogy "nagyon megnövekedett" a lakosság környezeti érzékenysége, amiben - álláspontja szerint - szerepe van az LMP-nek. A régi-új társelnök kifejtette: az LMP célja az elkövetkező időszakban, hogy még közelebb vigye a zöldpolitikát az emberekhez.

- Ez nemcsak klasszikus környezetvédelmet, hanem társadalom- és gazdaságpolitikát is jelent - érvelt. A döntések környezeti és társadalmi hatását érzékeltetve példaként említette, hogy Kelet- és Közép-Magyarországon "már félsivatagos állapotok vannak", a terméskiesés mértéke ezer milliárd forint.

Schmuck Erzsébet úgy vélte, hogy az éghajlatváltozással összefüggő problémák nemcsak a jövő nemzedékek életét teszik kockára, hanem már nagyon komoly gazdasági károkat okoznak, majd elfogadhatatlannak nevezte a kormány "erdőpusztító" rendeletét.

A társelnök meggyőződésének nevezte, hogy 2024-ben "nagyon-nagyon sok" önkormányzati képviselőt juttatnak be a képviselő-testületekbe, valamint biztos abban, hogy az Európai Parlamentbe is tudnak zöld képviselőt küldeni.

Ungár Péter társelnök nyilatkozatában rögzítette: az LMP Magyarország zöld pártja, amiből az is következik, hogy "a többi párt nem az".

- Az nem zöld, aki a Ryanair különadója ellen kampányol, aki kiáll a szabadkereskedelmi egyezmények mellett, aki szerint a GMO magyarországi bevezetése ökológiai forradalmat jelent - sorolta.

Ungár Péter kitért rá: pártja olyan ellenzéki környezetben van, ahol - mint fogalmazott - azt honorálják, hogy "minél többen, minél jobban orbánozzunk", és arról beszéljenek, hogy mi rossz. Ezen a ponton jelezte, hogy alternatívát kívánnak mutatni, "a jövő zöld lesz, vagy nem lesz". Szavai szerint az LMP közösségét sokan temették már, de "van, amikor valami, ha meghalt, az újjáéled".

Újságírói kérdésre, hogy az LMP hogyan fog elhelyezkedni az ellenzéki összefogásban, Ungár Péter úgy válaszolt: "nem szövetségi politikát kell most alkotnunk, hanem politikát".

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Ősszel és télen is folytatódnak az élmények a Barlangfürdőben, az Ellipsumban és Selyemréten
Miskolc
Ahogy beköszönt az ősz, fokozatosan változik a Miskolci Fürdők Kft. létesítményeinek működése is. A szabadtéri medencék szezonja lassan véget ér, a fürdőzés, a wellness és a mozgásprogramok azonban a hűvösebb hónapokban sem maradnak el.
Esztenás táncház Miskolcon. Fotó: Grúz Bence
Dobban a láb, zendül a koboz
MiskolcKultúra
Visszatér Miskolc egyik legnépszerűbb hagyományőrző mulatsága. Újraindul a miskolci Esztenás táncház a nyári szünet után szeptember 25-én, pénteken este 6 órakor a Fráter Gimnázium aulájában.
24 órás PsychArt művészeti maraton
Fellépnek az előítéletek ellen
MiskolcKultúra
Miskolcra érkezik a 24 órás PsychArt művészeti maraton. A különleges kulturális összefogás helyszíne a miskolci Zenepalota lesz szeptember 25-én, pénteken délután 1 órakor.
Képgaléria
Kutatók éjszakája a Miskolci Egyetemen
Egészségnap, Kutatók Éjszakája, Fazola Nap, Sportfesztivál - Hétvégi programajánló Miskolc
MiskolcSportKultúraÉletmódGasztroEgészségSzabadidőKörnyezet
A hétvégén is változatos programokkal várják a miskolciakat: egészségnap, koncertek, színházi és bábszínházi előadások, családi rendezvények, tudományos programok, könyvvásár és különleges kirándulási lehetőségek közül is válogathatunk.