Belföld

Országszerte 3103 esetet láttak el a mentők szilveszterkor és 143 esetben kellett beavatkozni a tűzoltóknak
Az Országos Mentőszolgálat közleménye szerint közlekedési balesetek, verekedések, tűzesetek sérültjei és belgyógyászati rosszullétek mellett 206 embert szállítottak kórházba a mentők túlzott alkoholfogyasztás miatt. Közülük 28-an kiskorúak voltak.

Novák Katalin: várakozással, reménységgel telve állunk 2024 küszöbén
Várakozással, reménységgel telve állunk 2024 küszöbén, bízva abban, hogy megújult energiával, életerővel, lendülettel láthatunk feladatainkhoz - mondta Novák Katalin köztársasági elnök a közmédia által közvetített újévi köszöntőjében, a Himnusz elhangzása után hétfőn.

Újévi baba - 2024-ben Zalaegerszegen született az év első babája az országban
Szoros volt a "verseny", de nem Miskolcon, hanem Zalaegerszegen született meg 2024 első kisbabája, éjfél után egy perccel.

Nyugodtan telt a szilveszter Miskolcon és az országban
A rendőrség közzétette 2023 utolsó napjának statisztikáját. Eszerint egy átlagosnak mondható vasárnapi nap volt az idei szilveszter.

Az év utolsó óráiban még kiderült az is, mi lett 2023-ban az év hala
Az év halára tizenötödik alkalommal lehetett voksolni, a szavazók közel fele védett réticsíknak ítélte oda a címet.

Enyhe, de változékony lesz az új év első hete
A hőmérő higanyszála napközben akár tíz fok felé is felkúszhat majd, de a felhős ég mellett csapadékkal is számolni kell majd.

Durva vonatbaleset történt, több vagon kisiklott és felborult, vegyi elhárítók a helyszínen
Egy tehervonat négy kocsija kisiklott és felborult szombaton Nagymarosnál.

Elfogták az encsencsi gyilkosság feltételezett elkövetőjét
Elfogták és őrizetbe vették rendőrök a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Encsencsen pénteken történt emberölés gyanúsítottját, egy 25 éves helyi férfit - közölte a térségi rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján szombaton.

Elhunyt Kovács András Ferenc Kossuth-díjas erdélyi magyar költő
Hatvannégy éves korában szombat hajnalban elhunyt Kovács András Ferenc Kossuth-díjas erdélyi magyar költő, esszéíró, műfordító, dramaturg, a Látó szépirodalmi folyóirat volt főszerkesztője - közölte szombaton a marosvásárhelyi lap szerkesztősége.

Az LMP betiltaná a tűzijátékot
Az LMP kezdeményezi a tűzijáték betiltását - jelentette be a párt társelnöke szombaton online sajtótájékoztatón.

Borsodban adták el a legolcsóbb ingatlant, római-parti luxusvilla volt a legdrágább
A magyar ingatlanpiacon történelmi nagyságúra nyílt az olló 2023-ban a legolcsóbb és legdrágább eladó ingatlan között: 38 ezerszeres volt a különbség - írja az ingatlan.com szombati közleményében.

Micsoda tragédia! Szén-monoxid-mérgezésben meghalt egy 17 éves fiú
Meghalt egy 17 éves fiú szén-monoxid-mérgezésben szombat hajnalban a főváros XIX. kerületében lévő Wekerletelepen - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel.

Elutazik szilveszterkor? Akkor figyeljen, mert változik a vonatok és a buszok közlekedési rendje
Szilveszterkor és újévkor az átlagos hétvéginél nagyobb utasforgalom várható, ezért a MÁV-Volán-csoport arra kéri utasait, hogy időben tervezzék meg utazásukat, indulás előtt tájékozódjanak a menetrendváltozásról.

Emelik a tanárok bérét, a koncepciót társadalmi vitára bocsátották
A kormány döntése szerint 2024. január 1-jével átlagosan 32,2 százalékkal emelkedik a pedagógusbér – közölte a Belügyminisztérium pénteken az MTI-vel.

Az évkezdet leglátványosabb csillaghullása várható január elején
Óránként akár százharminc hullócsillagot is meg lehet figyelni a Quadrantidák meteorraj érkezésével. A légköri jelenség január 4-én a hajnali órákban lesz a leglátványosabb - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló pénteken az MTI-t.

Révész János lesz az új országos kórházi főigazgató
A kinevezés csütörtökön késő este jelent meg a Magyar Közlönyben. Révész Jánost, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Kórház főigazgatóját Pintér Sándor belügyminiszter javaslatára Orbán Viktor nevezte ki január 1-jei hatállyal.

Szilveszterkor is gondoljon az állatokra
A tűzijátékok és petárdák okozta hangzavar és fényeffektusok jelentős stresszt és szorongást okozhatnak a háziállatoknak és a vadon élő állatoknak.

Két részletben emelkedik a benzin ára
Úgy döntött a MOL, hogy mégsem egy, hanem két részletben emeli negyvenegy forinttal a benzin árát, az index.hu információi szerint.

MÁV: további járatokkal bővült a "grafikus" helyfoglalási rendszer
További járatokkal bővült a "grafikus" helyfoglalási rendszer, amivel kocsiábrán megjelölve lehet ülőhelyet választani - közölte a MÁV Zrt. pénteken az MTI-vel.

Minap-indító (2023.12.29.) – időjárás, levegőminőség, horoszkóp
A következő napokban szinte másolja majd magát az időjárás, az újévvel azonban változás érkezik.