Ugrás a tartalomra

Több mint négyezren maradtak internet és televíziószolgáltatás nélkül

Létrehozva
A Miskolci Járásbíróság március 14-én hirdetett ítéletet annak a négy férfinak az ügyében, akik miatt 41 településen nem működött a telefon és az internet, mert levágták a szolgáltatást biztosító vezetéket – tájékoztatta portálunkat a Miskolci Törvényszék.

A vádlottak 2017. március 30-án, fél 11 körül elmentek Belegrádra, majd acélvágóval levágták a Hernád folyó felett átívelő, körülbelül 80 méter hosszú kábelt, hogy eladják a benne lévő fémet egy MÉH-telepen. Ezt követően a négy vádlott összetekerte a levágott vezetéket, majd meggyújtották annak külső burkolatát, amitől hatalmas füst keletkezett.

A hernádkaki önkormányzat dolgozói ezt észlelve a helyszínre siettek, de a vádlottak ekkor már elmenekültek. Emiatt több, mint 30.000 forint lopási és több mint 500.000 forint rongálási kárt okoztak. Azon túlmenően, hogy 41 település maradt internet és televíziószolgáltatás nélkül, 25 településen szünetelt a köztéri térfigyelő kamerarendszer működése is és a szolgáltatást körülbelül 12 óra alatt sikerült helyreállítani.

A vádlottakat közérdekű üzem működése megzavarásának és lopás elkövetése miatt mondta ki bűnösnek a bíróság.

(Címlapképünk csak illusztráció!)

Ez is érdekelhet

„Unokázós” csalót ítélt el a bíróság
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A férfi társával együtt egy idős ózdi asszonytól több millió forint értékű készpénzt és aranyékszert szerzett meg egy úgynevezett „unokázós” csalás során.
Cseh Tamás archívum
Cseh Tamás-mozaik Tállyán
Borsod-Abaúj-ZemplénKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
Különleges kiállítással idézik meg Cseh Tamás életét és kevésbé ismert alkotói korszakát Tállyán, a Barka Galéria Hotelben. A tárlat három nézőpontból mutatja be a legendás dalszerző-énekes életművét.
„Súlyos fejlesztéspolitikai és stratégiai kockázat” – a megszüntetés ellen foglalt állást a vármegyei önkormányzat
Borsod-Abaúj-ZemplénGazdaság
A vármegyei önkormányzatok nélkülözhetetlenek a hatékony területfejlesztésben, és az intézményrendszer esetleges gyengítése komoly veszélyt jelentene a kistelepülések felzárkózására – így foglalható össze az az állásfoglalás, amit nagy többséggel fogadott el a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei közgyűlés csütörtökön.
Rendőrkézen a férfi, aki leszúrta az ismerősét
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A rendőrség elfogta a taktakenézi emberölés gyanúsítottját.