Ugrás a tartalomra

Borsodi lett „Az év ügyeletese"

Létrehozva
Elsőként kapta meg az „Az év ügyeletese” díjat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központ ügyeletese.
Kép

Az Országos Rendőr-főkapitányság Rendészeti Főigazgatósága alapította díjat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletese kapta meg elsőként. A 2019 április 1-jén megtartott fővárosi ünnepségen Halmosi Zsolt r. vezérőrnagy adta át a kitüntető elismerést Sziklai Zsolt r. törzsőrmesternek.

Sziklai Zsolt 1999. július elsején kezdte meg rendőri pályafutását járőrként, majd szakmai tudásbázisát 2013. február elsejétől a tevékenység-irányítási központban kamatoztatja. Olyannyira, hogy a közelmúltban a Bükkben eltévedt idős házaspár felkutatását irányította eredményesen. A 78 éves nő később levélben köszönte meg a tevékenység-irányítási központ ügyeletesének munkáját: „Százszor elesve, segítségért kiabálva az iszonyatos sötétségben és hidegben egyszer csak megcsörrent a telefon és megszólalt a rendőrség ügyeletese, tudtam ránk találtak…minden jót kívánunk minden hős rendőrnek és Önnek is”.

Ez is érdekelhet

„Unokázós” csalót ítélt el a bíróság
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A férfi társával együtt egy idős ózdi asszonytól több millió forint értékű készpénzt és aranyékszert szerzett meg egy úgynevezett „unokázós” csalás során.
Cseh Tamás archívum
Cseh Tamás-mozaik Tállyán
Borsod-Abaúj-ZemplénKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
Különleges kiállítással idézik meg Cseh Tamás életét és kevésbé ismert alkotói korszakát Tállyán, a Barka Galéria Hotelben. A tárlat három nézőpontból mutatja be a legendás dalszerző-énekes életművét.
„Súlyos fejlesztéspolitikai és stratégiai kockázat” – a megszüntetés ellen foglalt állást a vármegyei önkormányzat
Borsod-Abaúj-ZemplénGazdaság
A vármegyei önkormányzatok nélkülözhetetlenek a hatékony területfejlesztésben, és az intézményrendszer esetleges gyengítése komoly veszélyt jelentene a kistelepülések felzárkózására – így foglalható össze az az állásfoglalás, amit nagy többséggel fogadott el a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei közgyűlés csütörtökön.
Rendőrkézen a férfi, aki leszúrta az ismerősét
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A rendőrség elfogta a taktakenézi emberölés gyanúsítottját.