Ugrás a tartalomra

Kétszer is el akarta lopni ugyanazt a motoros fűrészt

Létrehozva
A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája a mai napon elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint 2019 márciusában, borsodi kistelepülések családi házaiba és egy gazdasági telephelyre is betört, hogy az onnan elhozott vagyontárgyakat értékesítse.

A gyanú szerint a férfi Pere, Hernádszentandrás és Hernádbűd települések családi házaiba tört be, ahonnan élelmiszereket, számítástechnikai, illetve különféle kerti eszközöket, főként motoros fűrészt, fűkaszát és láncfűrészt lopott el. A gyanúsított az élelmiszereket felélte, míg a tárgyakat értékesítette.

Egy alkalommal az is előfordult, hogy a korábbi lopásból származó motoros fűrészt eladta, majd pár nappal később ismét megpróbálta azt megszerezni.

A cselekményeket a gyanúsított legtöbbször egyedül, de utolsó alkalommal egy társával követte el. Elfogását megelőző napon ugyanis egy körbekerített gazdasági telephelyről lopott el 60 liter gázolajat. A könnyű pénzszerzés lehetőségét remélve, másnap társa autóval visszavitte a telephelyhez. Amíg a férfi figyelt, addig a gyanúsított átmászott a kerítésen és az üzemanyagtároló oldalát kivágva elhozott onnan további 140 liter gázolajat.

A férfi a betörések során körülbelül 200 ezer forint lopási és még ugyanennyi rongálási kárt okozott a sértetteknek.

A gyanúsítottal szemben lopás és lopás kísérletének gyanúja miatt indult büntetőeljárás. Elkövetésük megállapítása esetén a férfi akár 4 év 6 hónapig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.

A gyanúsított részben beismerte a cselekmények elkövetését, ugyanakkor a bíróság álláspontja szerint a folytatólagosan elkövetett cselekmények, a férfi életkörülményei és egzisztenciális helyzete arra engednek következtetni, hogy hasonló jellegű cselekmények elkövetéséből tartja fenn magát, így szabadlábon hagyása esetén újabb szabadságvesztéssel büntetendő cselekményt követne el.

Mindezen indokok alapján a bíróság a gyanúsított letartóztatását rendelte el 2019. május 3-ig.

Ez is érdekelhet

Kitört a háború egy kompon
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Miskolci Járásbíróság egy Sajó folyón közlekedő kompon történt konfliktus ügyében.
Kezdd a tavaszt véradással
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
A Magyar Vöröskereszt a vérellátás zavartalan biztosítása érdekében újabb véradásokat szervez március első hetében Miskolcon és a vármegye több településén.
Csomagautomatákat tört fel a borsodi férfi
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Mezőkövesdi Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint több településen is csomagautomatákat tört fel.
Először Borsodban dörrent meg az ég
Borsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Miskolcot is elérte az országban tomboló zivatarhalmaz.