Ugrás a tartalomra

Molotov-koktéllal akart bosszút állni – letartóztatását rendelte el a bíróság

Létrehozva
A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája október 6-án egy hónapra rendelte el a letartóztatását annak a férfinak, aki a gyanú szerint oly módon akart bosszút állni volt élettársán, hogy megpróbálta felgyújtani annak autóját és ingatlanját.
Kép
Képünk csak illusztráció

A férfi augusztus végén egyik éjjel egy borsodi kistelepülésen egy lakóház udvarára és annak teraszára dobott három égő állapotban lévő, gyúlékony anyaggal teli üveget. Emiatt a ház falazatának festése egy részen megégett.  

Két hónappal később, október 3-án hasonló módszert választva volt élettársának autóját akarta felgyújtani, majd ugyanezen az éjjel egy – részben a nő tulajdonát képező, de – lakatlan ingatlan területére benzint locsolt, és azt meggyújtotta. Az így keletkezett tűz az ingatlan kerítését és az azt körülvevő füves területet is megrongálta. A tüzet a szomszéd vette észre és értesítette a tulajdonost, akivel azt el is oltották.     

A gyanúsítottal szemben közveszélyokozás kísérlete és rongálás kísérlete miatt folyik eljárás, mely cselekményekért bűnösségének megállapítása esetén akár 7 év 6 hónap szabadságvesztés is kiszabható. A bíróság álláspontja szerint fennáll a reális veszélye annak, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén a megkísérelt cselekményt befejezné vagy akár újabb bűncselekményt követne el. Esetében az sem zárható ki, hogy a tanúk – különösen volt élettársa – befolyásolásával vagy megfélemlítésével nehezítené a büntetőeljárás lefolytatását. Mindezen körülmények alapján a járásbíróság november 6-ig letartóztatása elrendelését látta indokolnak. 

A bíróság döntését a gyanúsított elfogadta, ugyanakkor védője még nem nyilatkozott a fellebbezés vonatkozásában.

Ez is érdekelhet

Kitört a háború egy kompon
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Miskolci Járásbíróság egy Sajó folyón közlekedő kompon történt konfliktus ügyében.
Kezdd a tavaszt véradással
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
A Magyar Vöröskereszt a vérellátás zavartalan biztosítása érdekében újabb véradásokat szervez március első hetében Miskolcon és a vármegye több településén.
Csomagautomatákat tört fel a borsodi férfi
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Mezőkövesdi Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint több településen is csomagautomatákat tört fel.
Először Borsodban dörrent meg az ég
Borsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Miskolcot is elérte az országban tomboló zivatarhalmaz.