Ugrás a tartalomra

Lába kélt a hóembernek, az angyalkának és a rénszarvasnak

Létrehozva
A sátoraljaújhelyi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy helyi, mezőgazdasági üzlet udvaráról történt lopással kapcsolatban.
Kép
Forrás: police.hu

A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás miatt indított eljárást ismeretlen tettesekkel szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint az elkövetők december 5-re virradóra az egyik sátoraljaújhelyi mezőgazdasági üzlet udvaráról háromdimenziós kültéri fényfigurákat tulajdonítottak el.

A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki elkövetők kilétéről információval rendelkezik, illetve az eltulajdonított tárgyak hollétéről tud, vagy a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a  06-46/514-506-os telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80/555-111 Telefontanú zöldszámán vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Ez is érdekelhet

véradás
Akár három ember életét is megmenthetjük véradással ezen a héten is
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Miskolcon kívül Alsóbereckin, Erdőbényén, Izsófalván, Kurityánban és Ongán nyílik lehetőség véradásra július 21. és 24. között.
Fokozott rendőrségi ellenőrzést tartanak szerdán és csütörtökön az egész megyében
Borsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el július 22-én 7 órától július 23-án éjfélig.
baleset illusztráció
Árokba borult egy autó a 37-es főúton
Borsod-Abaúj-ZemplénBaleset
A baleset miatt Szerencs és Hernádkak között dolgoznak a tűzoltók.
Erőszakosan molesztálta a fiatal lányt
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen minősített szexuális kényszerítés bűntette miatt, aki az általa az utcán követett fiatal lányt szexuális szándékkal intim testrészein megfogta, szexuális cselekmény végzésével fenyegette.