Ugrás a tartalomra

Százötven forintot rabolt - 5 év fegyházat kapott

Létrehozva
Ítélet született annak a férfinak az ügyében, aki Szikszón kirabolt egy éppen templomba igyekvő idős asszonyt.

Az ítélet szerint a vádlott  áprilisban Szikszó egyik forgalmas utcáján odaszaladt az idős sértetthez, majd a karján lévő táskát megrántotta, ezért a földre esett.

A vádlott a földön fekvő asszonytól elvette a táskáját, melyben személyes használati tárgyai és szemüvege mellett, 150,- forint készpénz volt. A vádlott később megkereste az idős asszony szomszédját, akit arra kért, hogy adja vissza a vagyontárgyakat a sértettnek, az elvett pénzt azonban megtartotta. 
A férfi egy későbbi időpontban a fenti cselekményen kívül lopást is követett el, így két bűncselekmény elkövetése miatt kellett bíróság elé állnia.

A járásbíróság ezért a vádlottat rablás és lopás elkövetése miatt mondta ki bűnösnek, akit ezért 5 év fegyházbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélt.

Az ügy a Miskolci Törvényszéken folytatódik.

Ez is érdekelhet

Mezőkövesdi HTP
Tizenhétszer riasztották a tűzoltókat egy nap alatt Borsodban
Borsod-Abaúj-ZemplénHavaria
Tizenhétszer avatkoztak be kedden Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében a hivatásos tűzoltók a lángoló növényzet miatt. A tűzzel érintett területek néhány négyzetmétertől tíz hektárig terjedtek.
Vitézy Dávid és Magyar Péter. Fotó: Kovács Márton/MTI
Elkezdődhet a Tiszaújváros-Miskolc-Kazincbarcika tram-train előkészítése
Borsod-Abaúj-ZemplénBelföldGazdaság
A Tisza-kormány által meghirdetett, 2035-ig mintegy 3550 milliárd forintos keretből megvalósuló Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv részeként elkezdődhet a Tiszaújváros–Miskolc–Kazincbarcika tram-train rendszer előkészítése.
véradás
Akár három ember életét is megmenthetjük véradással ezen a héten is
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Miskolcon kívül Alsóbereckin, Erdőbényén, Izsófalván, Kurityánban és Ongán nyílik lehetőség véradásra július 21. és 24. között.
Fokozott rendőrségi ellenőrzést tartanak szerdán és csütörtökön az egész megyében
Borsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el július 22-én 7 órától július 23-án éjfélig.