Ugrás a tartalomra

Kéztörésbe torkollt az italozás

Létrehozva
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 33 és egy 23 éves férfi ellen garázdaság vétsége, bűntette és súlyos testi sértés miatt.

A vádirat szerint a vádlottak 2017. szeptemberében a késő esti órákban egy közös ismerősüknél kezdtek italozni. 
Másnap hajnalban ittas állapotban indultak hazafelé, amikor Alsózsolca belterületén vitatkozni kezdtek, trágár módon szidalmazták egymást, majd a nézeteltérés odáig fajult, hogy kölcsönösen, többször megütötték egymást, amitől a földre kerültek, de ott is tovább folytatták a verekedést. 

Végül felhagytak a további bántalmazással, és egyikük elindult, mire a másik vádlott felvett egy fakarót, és azzal a már távozó vádlott-társa bal kézfejére ütött, aki ennek következtében 8 napon túl gyógyuló kézközépcsont törést szenvedett. 

A másik vádlottnak nem keletkezett sérülése, azonban az általa használt fakaró az élet kioltására is alkalmas eszköznek minősül, ezért vele szemben az ügyészség halmazati büntetésként közérdekű munkabüntetést, míg a – korábbi elítélései okán – többszörös visszaesőnek minősülő vádlott-társával szemben börtönbüntetést és mellékbüntetésként közügyektől eltiltást indítványozott.
 

Ez is érdekelhet

Mezőkövesdi HTP
Tizenhétszer riasztották a tűzoltókat egy nap alatt Borsodban
Borsod-Abaúj-ZemplénHavaria
Tizenhétszer avatkoztak be kedden Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében a hivatásos tűzoltók a lángoló növényzet miatt. A tűzzel érintett területek néhány négyzetmétertől tíz hektárig terjedtek.
Vitézy Dávid és Magyar Péter. Fotó: Kovács Márton/MTI
Elkezdődhet a Tiszaújváros-Miskolc-Kazincbarcika tram-train előkészítése
Borsod-Abaúj-ZemplénBelföldGazdaság
A Tisza-kormány által meghirdetett, 2035-ig mintegy 3550 milliárd forintos keretből megvalósuló Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv részeként elkezdődhet a Tiszaújváros–Miskolc–Kazincbarcika tram-train rendszer előkészítése.
véradás
Akár három ember életét is megmenthetjük véradással ezen a héten is
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Miskolcon kívül Alsóbereckin, Erdőbényén, Izsófalván, Kurityánban és Ongán nyílik lehetőség véradásra július 21. és 24. között.
Fokozott rendőrségi ellenőrzést tartanak szerdán és csütörtökön az egész megyében
Borsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el július 22-én 7 órától július 23-án éjfélig.