Ugrás a tartalomra

Sparheltba dugta a motorbenzint

Létrehozva
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 38 éves férfi ellen életveszélyt okozó és gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés miatt.

A vádlott Hejőpapiban egy négy szoba - konyhás családi házban lakik feleségével és nyolc gyermekével.

A férfi a rotációs kapájába 2018 augusztusában motorolajat is tartalmazó motorbenzint vásárolt két darab műanyag flakonban. 
Az összesen három liternyi folyadékot azért, hogy a kisebb gyermekei ne találják meg, a konyhában lévő és a nyári időszakban általuk nem használt sparhelt sütő részébe dugta el, azonban erről nem szólt feleségének, és később maga is elfelejtette. 

A hónap végén a délelőtti időszakban, a vádlott felesége ebédet főzött a konyhában a gáztűzhelyen, azonban a palackból kifogyott a gáz, és mivel hétvégén a faluban nem lehetett palackot cserélni, a sparheltba gyújtott be és így folytatta tovább a főzést. 
A konyhában ekkor az asszony és két lány gyermeke, valamint a szomszédasszony tartózkodtak. 

A kora délutáni időpontban a felmelegedő sütőben a flakonok összezsugorodtak, kilyukadtak, és a kifolyt benzingőz meggyulladt. A felcsapó lángoktól a vádlott felesége közvetlenül életveszélyesnek minősülő másod-, és harmadfokú égési sérüléseket, míg két lánya első-, illetve másodfokú égési sérüléseket szenvedtek el.  


Az ügyészség – tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben a vádlottal szemben felfüggesztett fogházbüntetést indítványozott.

Ez is érdekelhet

Mezőkövesdi HTP
Tizenhétszer riasztották a tűzoltókat egy nap alatt Borsodban
Borsod-Abaúj-ZemplénHavaria
Tizenhétszer avatkoztak be kedden Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében a hivatásos tűzoltók a lángoló növényzet miatt. A tűzzel érintett területek néhány négyzetmétertől tíz hektárig terjedtek.
Vitézy Dávid és Magyar Péter. Fotó: Kovács Márton/MTI
Elkezdődhet a Tiszaújváros-Miskolc-Kazincbarcika tram-train előkészítése
Borsod-Abaúj-ZemplénBelföldGazdaság
A Tisza-kormány által meghirdetett, 2035-ig mintegy 3550 milliárd forintos keretből megvalósuló Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv részeként elkezdődhet a Tiszaújváros–Miskolc–Kazincbarcika tram-train rendszer előkészítése.
véradás
Akár három ember életét is megmenthetjük véradással ezen a héten is
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Miskolcon kívül Alsóbereckin, Erdőbényén, Izsófalván, Kurityánban és Ongán nyílik lehetőség véradásra július 21. és 24. között.
Fokozott rendőrségi ellenőrzést tartanak szerdán és csütörtökön az egész megyében
Borsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el július 22-én 7 órától július 23-án éjfélig.