Ugrás a tartalomra

Kenyérsütő miatt gyulladt fel egy ház Miskolcon

Létrehozva
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 43 éves nő ellen gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt.

Az asszony négy kiskorú gyermekével és édesanyjával élt együtt egy miskolci családi házban. 

A házat gázkazánnal fűtötték, de rossz anyagi helyzetben voltak, ezért a gázért feltöltő kártyával fizettek. Tavaly február végén a kártyáról elfogyott a pénz, és a hideg téli idő miatt a nő úgy döntött, hogy más módon fogja a szobák fűtését biztosítani. 

Ezen a hétvégén csak a vádlott, az édesanyja és legkisebb fiú gyermeke tartózkodtak otthon, mivel másik három gyermeke az apánál volt. A asszony az édesanyjával közösen használt szobában egy gofrisütővel fűtött, míg a fia szobájába éjszakára egy elektromos kenyérsütőgépet vitt be, amelyet a gyermek ágyától mindössze 5 cm-re, a laminált padlóra tett, bekapcsolta, és a sütő részét felnyitotta, hogy a meleg ott tudjon távozni. Gyermekét lefektette és egyedül hagyta a szobában.

A hajnali órákban az ágytakaró rácsúszott a kenyérsütőre, ettől tűz keletkezett. A tűz átterjedt az ágyneműre, a matracra és a bútorzatra, melynek következtében a szoba teljesen lángba borult. 

A tüzet először az anya észlelte, megpróbálta menteni a gyermekét, de a nagy füst miatt nem tudott bejutni a szobába, és mert a tűz egyre hevesebben lángolt, az édesanyjával együtt ki kellett menekülniük a lakásból. A gyermekszobában alvó ötéves gyermek felébredt a tűzre, megpróbált menekülni az ablak irányába, de a szobából már nem jutott ki, a szén-monoxid mérgezés és az égési sérülések következtében a helyszínen elhalálozott. 
A tüzet végül a kiérkező tűzoltók fékezték meg. 

A kenyérsütőgép nem rendeltetésszerű használata következtében keletkezett a tűz, az ügyészség a vádlottal szemben felfüggesztett fogházbüntetést indítványozott.

Ez is érdekelhet

Mezőkövesdi HTP
Tizenhétszer riasztották a tűzoltókat egy nap alatt Borsodban
Borsod-Abaúj-ZemplénHavaria
Tizenhétszer avatkoztak be kedden Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében a hivatásos tűzoltók a lángoló növényzet miatt. A tűzzel érintett területek néhány négyzetmétertől tíz hektárig terjedtek.
Vitézy Dávid és Magyar Péter. Fotó: Kovács Márton/MTI
Elkezdődhet a Tiszaújváros-Miskolc-Kazincbarcika tram-train előkészítése
Borsod-Abaúj-ZemplénBelföldGazdaság
A Tisza-kormány által meghirdetett, 2035-ig mintegy 3550 milliárd forintos keretből megvalósuló Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv részeként elkezdődhet a Tiszaújváros–Miskolc–Kazincbarcika tram-train rendszer előkészítése.
véradás
Akár három ember életét is megmenthetjük véradással ezen a héten is
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Miskolcon kívül Alsóbereckin, Erdőbényén, Izsófalván, Kurityánban és Ongán nyílik lehetőség véradásra július 21. és 24. között.
Fokozott rendőrségi ellenőrzést tartanak szerdán és csütörtökön az egész megyében
Borsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el július 22-én 7 órától július 23-án éjfélig.