Ugrás a tartalomra

Nincs regisztrált koronavírussal fertőzött beteg a megyében

Létrehozva
A koronavírus miatt kialakult járványügyi helyzettel kapcsolatban rendkívüli értekezletet tartottak szerdán a Megyeházán Bánné Gál Boglárka megyei közgyűlési elnök kezdeményezésére.
Kép
Mind az egészségügyi, mind pedig az igazgatási infrastruktúra felkészült arra az esetre, ha a betegek száma növekedésnek indulna

Az egyeztetésen Demeter Ervin kormánymegbízott, a Megyei Védelmi Bizottság elnöke, Révész János, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója, valamint Asztalos Ágnes megyei tisztifőorvos adott tájékoztatást a jelenlegi helyzettel kapcsolatban a megye országgyűlési képviselőinek, valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnökének.

A megbeszélésen elhangzott, jelen állás szerint nincs regisztrált koronavírussal fertőzött beteg a megyében, ugyanakkor mind az egészségügyi, mind pedig az igazgatási infrastruktúra felkészült arra az esetre, ha a betegek száma növekedésnek indulna.

Egyben kérték a megye lakosságát, hogy az Operatív Törzs ajánlása szerinti és a Magyar Kormány által elrendelt egészségügyi intézkedéseket a lehető legkörültekintőbben tartsák be.

Ez is érdekelhet

Mezőkövesdi HTP
Tizenhétszer riasztották a tűzoltókat egy nap alatt Borsodban
Borsod-Abaúj-ZemplénHavaria
Tizenhétszer avatkoztak be kedden Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében a hivatásos tűzoltók a lángoló növényzet miatt. A tűzzel érintett területek néhány négyzetmétertől tíz hektárig terjedtek.
Vitézy Dávid és Magyar Péter. Fotó: Kovács Márton/MTI
Elkezdődhet a Tiszaújváros-Miskolc-Kazincbarcika tram-train előkészítése
Borsod-Abaúj-ZemplénBelföldGazdaság
A Tisza-kormány által meghirdetett, 2035-ig mintegy 3550 milliárd forintos keretből megvalósuló Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv részeként elkezdődhet a Tiszaújváros–Miskolc–Kazincbarcika tram-train rendszer előkészítése.
véradás
Akár három ember életét is megmenthetjük véradással ezen a héten is
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Miskolcon kívül Alsóbereckin, Erdőbényén, Izsófalván, Kurityánban és Ongán nyílik lehetőség véradásra július 21. és 24. között.
Fokozott rendőrségi ellenőrzést tartanak szerdán és csütörtökön az egész megyében
Borsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el július 22-én 7 órától július 23-án éjfélig.