Ugrás a tartalomra

Elfogták a hétmilliós betörőt

Létrehozva
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bükk Közterületi Támogató Alosztály, és az Ózdi Rendőrkapitányság munkatársai is részt vettek egy ózdi férfi elfogásában.

Lopás gyanúja miatt folytat büntetőeljárást az Ózdi Rendőrkapitányság egy 46 éves borsodnádasdi lakossal szemben. A rendőrök több hónapos nyomozás eredményeként azonosították, majd fogták el azt a férfit, aki február 2-án az esti órákban betört egy ózdi családi házba. A tolvaj a kiszemelt lakásban értékek után kutatott, melyek során hétmillió forint készpénzt talált, és tulajdonított el.

Kép

A nyomozók az elkövetőt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették, majd az ügyészségen előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására is.

Ez is érdekelhet

A fizikai vizsgát már teljesítették
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Labdarúgás: Egerben zajlik a miskolci és a Borsod-Abaúj-Zemplén
(vár)megyei játékvezetők, asszisztensek és ellenőrök edzőtábora.
Tehervonat és autó ütközött össze Sajónémetinél
Borsod-Abaúj-ZemplénBaleset
Pótlóbuszos közlekedésre kell számítani a Miskolc – Ózd vonalon, mert Center és Bánréve között baleseti helyszínelés folyik.
Megyénkben megdőlt az országos hidegrekord
Borsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Szombat hajnalban Lénádrrarócon 4,6 Celsius fokig hűlt le a levegő.
Több ezer bála lángolt a Bükki Nemzeti Park területén
Borsod-Abaúj-ZemplénHavaria
Nagy méretű bálák gyulladtak ki pénteken Szentistvánnál, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának (BNPI) területén. Több mint 16 óráig folyt az oltás.