Ugrás a tartalomra

Másodfokú figyelmeztetés van érvényben Borsodban

Létrehozva
A nagy mennyiségű csapadék veszélye miatt első- és másodfokú figyelmeztetések vannak érvényben az ország nagy részén. Néhány megyében erős szélre is figyelmeztetnek.
Kép

Az Országos Meteorológiai Szolgálat kedden azt írta: az ország felett lévő csapadékzóna – főként a keleti, északkeleti és északi tájakon – kiadós esőzést okoz. Estig a keleti tájakon és az Észak-Dunántúlon jellemzően 20 milliméternél is több eső eshet. Északkeleten lesz a legtöbb csapadék, ott 24 óra alatt 30 millimétert meghaladó mennyiség is eshet területi átlagban. Emiatt Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében másodfokú, Budapesten, Pest, Békés, Csongrád-Csanád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom és Veszprém megyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.

A Zempléni-hegység térségében megerősödik, illetve viharossá fokozódik a szél. Itt 60-70 kilométer/óra körüli maximális széllökések lehetnek, majd délelőtt ez fokozatosan gyengül a térségben. Az erős szél miatt Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Vas, Veszprém és Zala megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.

Az előrejelzés szerint kedden a legmagasabb nappali hőmérséklet 6-16 Celsius-fok között alakul. Késő estére 5-10 fokra hűl le a levegő.

Ez is érdekelhet

Kitört a háború egy kompon
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Miskolci Járásbíróság egy Sajó folyón közlekedő kompon történt konfliktus ügyében.
Kezdd a tavaszt véradással
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
A Magyar Vöröskereszt a vérellátás zavartalan biztosítása érdekében újabb véradásokat szervez március első hetében Miskolcon és a vármegye több településén.
Csomagautomatákat tört fel a borsodi férfi
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Mezőkövesdi Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint több településen is csomagautomatákat tört fel.
Először Borsodban dörrent meg az ég
Borsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Miskolcot is elérte az országban tomboló zivatarhalmaz.