A tiszaújvárosi központú választókerületben azért kellett időközi választást tartani, mert júliusban motorbalesetben elhunyt a térség 2018-ban megválasztott képviselője, Koncz Ferenc (Fidesz-KDNP).
A voksolást Koncz Zsófia nyerte 17 700 szavazattal, aki a megbízóvél tiszaújvárosi átadásán azt mondta: köszönöni a bizalmat minden támogatójának, a választóknak, hogy elmentek voksolni az időközi választáson. Úgy fogalmazott, hogy az egész térséget, a választókerülethez tartozó 42 település szolgálja munkájával, készül a közös feladatokra. A következő mintegy másfél évben a munkahelyteremtés, az infrastruktúra-fejlesztés és a környezetvédelem ügyeit segítve kíván dolgozni a parlamentben - húzta alá.
Átvette megbízólevelét Koncz Zsófia
Létrehozva
Átvette megbízólevelét csütörtökön Koncz Zsófia (Fidesz-KDNP), akit az Országgyűlés képviselőjévé választottak Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os számú választókerületében az október 11-i időközi voksoláson.
Ez is érdekelhet
Kitört a háború egy kompon
Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Miskolci Járásbíróság egy Sajó folyón közlekedő kompon történt konfliktus ügyében.
Kezdd a tavaszt véradással
A Magyar Vöröskereszt a vérellátás zavartalan biztosítása érdekében újabb véradásokat szervez március első hetében Miskolcon és a vármegye több településén.
Csomagautomatákat tört fel a borsodi férfi
A Mezőkövesdi Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint több településen is csomagautomatákat tört fel.
Először Borsodban dörrent meg az ég
Miskolcot is elérte az országban tomboló zivatarhalmaz.