Ugrás a tartalomra

Forró vízzel tele fazékba esett a gyermek

Létrehozva
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 31 éves férfi ellen életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt.

A vádirat szerint a vádlott egy borsodi kistelepülésen lakik családi házban élettársával és 6 éves fiúgyermekükkel.

2020. június hónap elején a kora délutáni órákban a család mosáshoz készülődött, ezért a vádlott kivitte az udvarra a keverőtárcsás mosógépet és a centrifugát. A nyári konyhában, egy kisméretű fazékban vizet melegített, majd amikor felforrt, fedő nélkül a nyári konyha bejárati ajtaja előtti járdaszakaszon letette a földre. Eközben a mosógéptől nem messze játszott a gyermekkorú sértett.

A vádlott a kerti csapnál hozzálátott a mosógép tisztításához, amikor a játék közben szaladgáló gyermek a forró víz közelében hátrálva közlekedett, megbotlott és beleült a mögötte lévő fazékba. Kiabálására a vádlott rögtön kikapta az edényből, élettársával együtt levetkőztették, és a kerti csapnál azonnal hűteni kezdték, majd vizes törölközőbe csavarva kórházba vitték.

A gyermekkorú sértett testfelszínének mintegy 60 %-án másodfokú és harmadfokú sérüléseket szenvedett el, melynek következtében közvetlenül életveszélyes állapotba került.

A vádlott a tőle elvárható figyelmet és körültekintést elmulasztotta, amikor a vízzel tele fazekat úgy helyezte el a gyermeke közelében, hogy azt nem takarta le, illetőleg egyéb módon nem akadályozta meg a baleset bekövetkezését.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben – tárgyalás mellőzésével – büntetővégzésben felfüggesztett fogházbüntetést indítványozott.

Ez is érdekelhet

„Unokázós” csalót ítélt el a bíróság
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A férfi társával együtt egy idős ózdi asszonytól több millió forint értékű készpénzt és aranyékszert szerzett meg egy úgynevezett „unokázós” csalás során.
Cseh Tamás archívum
Cseh Tamás-mozaik Tállyán
Borsod-Abaúj-ZemplénKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
Különleges kiállítással idézik meg Cseh Tamás életét és kevésbé ismert alkotói korszakát Tállyán, a Barka Galéria Hotelben. A tárlat három nézőpontból mutatja be a legendás dalszerző-énekes életművét.
„Súlyos fejlesztéspolitikai és stratégiai kockázat” – a megszüntetés ellen foglalt állást a vármegyei önkormányzat
Borsod-Abaúj-ZemplénGazdaság
A vármegyei önkormányzatok nélkülözhetetlenek a hatékony területfejlesztésben, és az intézményrendszer esetleges gyengítése komoly veszélyt jelentene a kistelepülések felzárkózására – így foglalható össze az az állásfoglalás, amit nagy többséggel fogadott el a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei közgyűlés csütörtökön.
Rendőrkézen a férfi, aki leszúrta az ismerősét
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A rendőrség elfogta a taktakenézi emberölés gyanúsítottját.