Ugrás a tartalomra

Egy hét alatt több mint húsz jogsi ugrott ittas vezetés miatt

Létrehozva
Január második hetében végeztek ellenőrzést a rendőrök, az eredmény siralmas: huszonegy ittasan vezető sofőrt szűrtek ki a fogalomból emellett ugyanezen a héten két baleset okozója is részeg volt.   

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai huszonegy ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év második hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna - írja közleményében a főkapitányság.

Amint fogalmaznak, a rendőrök a téli hónapokban is kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas, illetve bódult vezetők kiszűrésére, mivel akik így vesznek részt a forgalomban, azok magas kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára. Hangsúlyozzák, az ittas, vagy bódult állapotban elkövetett járművezetés bírósági eljárást is vonhat maga után.

- A vármegye január 8-a és január 14-e között történt közúti közlekedési balesetek során két esetben volt ittas sofőr az okozó. A járőrök az adott időszakban ugyanakkor huszonegy ittas állapotban a volán mögé ült sofőrt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még közúti közlekedési balesetet okozhattak volna - írják

A vármegyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztálya arra hívja fel a figyelmet, hogy akik ittasan, vagy bódultan járművet vezetnek, elfogadhatatlan kockázatot vállalnak, és mások életét is veszélyeztetik.

Ez is érdekelhet

Megverte a részeg férfit, mert az véletlenül kiöntötte a sörét
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A bántalmazás közben a sértett nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.
Kátránypapír lobbantott be egy melléképületet
Borsod-Abaúj-ZemplénHavaria
Egy hullámpalából készült melléképület tetőszerkezetében, a kigyulladt kátránypapír okozott tüzet.
Július első hétvégéjén ismét Tiszaújváros lesz a triatlon „fővárosa”
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Már három hét sincs hátra addig, amíg Tiszaújvárosban elrajtol az idei Triatlon Fesztivál.
Képgaléria
Szirmabesenyői Oldtimer Kiállítás
Megelevenedtek a hatvanas évek a szirmabesenyői oldtimer kiállításon
Borsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
A legkülönlegesebb veterán járműveket keresték a nagyszabású, országos szépségversenyen.