Az árhullám elvonulása után újra jár a Hajdú Bihar vármegyei Tiszacsege és a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Ároktő közötti komp - közölte az MTI az Útinform vasárnap délelőtti honlapján közzétett híradása alapján. A közlekedők a szokott rend szerint reggel 7 órától 17 óráig tudnak komppal utazni ennél az átkelőpontnál. További információ a Tiszacsegei Komp közösségi oldalán olvasható.
Újra jár Tiszacsege és Ároktő között a komp
Létrehozva
A két település közötti komp közlekedését a Tisza áradása miatt állították le február 8-án.
Ez is érdekelhet
Közlekedés, gazdaság és a vármegye jövőbeni szerepe is téma lesz a közgyűlésen
Csütörtökön ülésezik Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye Önkormányzatának Közgyűlése. A képviselők 14 előterjesztést nyílt, 5-öt pedig zárt ülésen tárgyalnak. A vármegye országgyűlési képviselőinek bemutatkozása mellett szó lesz többek között a megyei önkormányzatok jövőbeni szerepéről, a közösségi közlekedésről, az úthálózat állapotáról és fejlesztéseiről, valamint a területfejlesztési program félidei értékeléséről is.
Borsodi és zempléni kilátó is versenyben van az Év Kilátója címért
Idén is megválaszthatjuk Magyarország kedvenc kilátóját. Az Év Kilátója pályázat hetedik alkalommal keresi az ország legszebb panorámát kínáló építményét, a versenyben pedig három kilátó is szerepel Borsod-Abaúj-Zemplénből.
Újraindult a menetrend szerinti vonatforgalom a Miskolc–Hidasnémeti vonalon
Az eddigi felújítási munkálatok után szerda reggel újraindult a vonatforgalom a Miskolc-Hidasnémeti vasútvonalon.
Több ember életét megmenthetjük egyetlen véradással
Miskolcon kívül Kazincbarcikán, Ózdon, Sátoraljaújhelyen és Szerencsen nyílik lehetőség véradásra szeptember 28. és október 2. között.