Ugrás a tartalomra

Hangversennyel készülnek az ünnepre az edelényi kastélyban

Létrehozva
Advent idején hazánk egyik legszebb barokk kastélyában a régizene királyai lépnek közönség elé. A Musica Historica december 15-én a kastélyban ad koncertet, Dicséretes ez gyermek címmel.

Kép
Fotó: Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Önkormányzat

Advent idején szerte a vármegyében rendeznek ünnepi programokat. Az edelényi kastély, hagyományaihoz híven ezúttal is egy különleges koncertélménnyel segíti az elcsendesedés, a hangolódás időszakát – tájékoztatta szerkesztőségünket a vármegyei önkormányzat. Amint írják, ráadásul az ottani program ezúttal egy egészen ritkán hallható világba kalauzolja majd a közönséget.

 A Musica Historica Együttes december 15-én igazi időutazásra hívja a zenekedvelőket. Az 1988-ban, Budapesten megalakult együttes repertoárján elsősorban magyar és közép-európai muzsika szerepel, annak is a tizenegyedik és tizenkilencedik századi gyöngyszemei.

 Az előadásaikban emellett helyet kapnak a nyugat-európai középkori, reneszánsz és barokk szerzők, továbbá a török udvari zene is. Világi és egyházi, énekes és hangszeres muzsika egyaránt megszólal műsoraikban, melyet gyakran a régi hangszerek bemutatásával egészítenek ki. Az edelényi kastélyban ennek a ritkán hallott, különleges zenei világnak az ünnepi oldalát mutatják majd be.
 

 

 

 

Ez is érdekelhet

Gól nélküli döntetlennel rajtolt a Vasút
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Labdarúgás: megkezdődött a pontvadászat a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei I. osztályú labdarúgó bajnokságban.
Hiába tiltották el, mégis vezetett
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Az Ózdi Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet azzal a gyanúsítottal szemben folytatott le, aki – eltiltása ellenére - négy alkalommal is vezette járművét.
A bukósisak életet menthet – különösen a rolleren
Borsod-Abaúj-ZemplénBaleset
Gyermeksebész szakorvos mondja el a véleményét a rollerbalesetekről a rendőrség megbízásából és hogy mekkora védelmet jelent a bukósisak.
Képgaléria
Tiszadob Tiszába csúszott autó mentése. Fotó: Kelet-magyarországi Speciális Mentő Egyesület
A Tiszába csúszott egy autó Tiszadobnál
Borsod-Abaúj-ZemplénBaleset
A Tiszába csúszott és elmerült egy gépkocsi Tiszadob térségében, a pontonhíd mellett - közölte vasárnap honlapján a katasztrófavédelem.