Ugrás a tartalomra

Kötéllel rendezték le a dolgokat - a határon feszült egymásnak Szerencs és Bekecs

Létrehozva
A települések közötti kötélhúzás hagyománya Magyarországon régóta ismert, ám az elmúlt évtizedekben egyre inkább feledésbe merült. Április eljsején két vármegyei település azonban rendre feleveníti a szokást.
Kép
Szerencs és Bekecs határán veselkedtek egymásnak a két település lakói április 1-én.

2023-ban szervezték az első barátságos kötélhúzást Szerencs és Bekecs között, amit két évvel később ismét megrendeztek. A kezdeményezéshez csatlakoztak a helyi rendőrök, tűzoltók, mentősök és diákok is, ezzel is népszerűsítve a közösségi összefogást - írja a Szerencsi Hírek.

A települések közötti kötélhúzás hagyománya Magyarországon régóta ismert, ám az elmúlt évtizedekben egyre inkább feledésbe merült. Az esemény szervezői ezt a szokást kívánták feleleveníteni. Ezt pedig idén is megtették április elsején.

A barátságos erőpróba helyszíne ezúttal is a két település határvonala volt, ahol a szerencsi és bekecsi képviselők, valamint a velük érkező csapattagok mérték össze erejüket - idézi az eseményt az oldal.

Kép
Koncz Zsófia indította a viadalt.

A kötélhúzást Koncz Zsófia, a térség országgyűlési képviselője indította el. Több számban is egymásnak feszült a két település. A képviselők közötti versenyt a bekecsiek nyerték, azonban a csoportversenyek során

a szerencsiek bizonyultak jobbnak, 5-2-es arányban győzedelmeskedve.

Ennek eredményeképpen a vándorkupát ők vihették haza, amelyet jövőre újabb megmérettetésen védhetnek meg. Az oldal kiemeli, az esemény nemcsak a versengésről szólt, hanem a közösségek összekovácsolásáról és a hagyományok újjáélesztéséről is.

Képek forrása: Szerencsi Hírek

Ez is érdekelhet

Komp-díj konfliktus
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Miskolci Járásbíróság egy Sajó folyón közlekedő kompon történt konfliktus ügyében.
Kezdd a tavaszt véradással
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
A Magyar Vöröskereszt a vérellátás zavartalan biztosítása érdekében újabb véradásokat szervez március első hetében Miskolcon és a vármegye több településén.
Csomagautomatákat tört fel a borsodi férfi
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Mezőkövesdi Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint több településen is csomagautomatákat tört fel.
Először Borsodban dörrent meg az ég
Borsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Miskolcot is elérte az országban tomboló zivatarhalmaz.