Ugrás a tartalomra

Három nőt megvert, egyiküket combon szúrta

Létrehozva
Súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Kazincbarcikai Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki három nővel italozott együtt, majd bántalmazta őket, egyiküket késsel combon szúrta.
Kép
bántalmazás_kés_nő
Dulakodás közben combon szúrta, majd megverte a nőt. Fotó: Schutterstock (illusztráció)

A vádirat szerint a vádlott 2025. március első napján az esti órákban három nővel italozott együtt az egyik nő tulajdonában lévő kazincbarcikai lakás konyhájában. Egyikükkel korábbi sérelmek miatt vitatkozni kezdett, majd olyan erővel ütötte meg, hogy a nő földre esett. 
A lakás tulajdonosa ekkor éppen késsel élelmiszereket darabolt, a vádlott viszont azt gondolta, hogy őt akarja megtámadni, ezért ráfogott a kést tartó kezére, majd dulakodott vele. Az egyik vendégként érkezett nő beavatkozott, próbálta a lakás tulajdonost megvédeni, de a vádlott tisztázatlan körülmények között a combján megszúrta.

A lakás tulajdonosát a vádlott tovább bántalmazta, két kézzel szorongatta a nyakát, valamint a combon szúrt nőt is ököllel a fején és felső testén ütlegelte.

A bántalmazás következtében a könnyebb, szúrt sérülést elszenvedő nőnek súlyos töréses sérülése is keletkezett, míg a lakás tulajdonosa 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el.

Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott - írja közleményében a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség.

Ez is érdekelhet

Nyertek a közlekedésiek
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Labdarúgás: Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei II. osztály, Észak csoport, 6. forduló.
Büntető dömping a bírók meccsén
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Labdarúgás: Mádon játszottak a Borsod-Abaúj-Zemplén és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei játékvezetők és asszisztensek.
„Unokázós” csalót ítélt el a bíróság
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A férfi társával együtt egy idős ózdi asszonytól több millió forint értékű készpénzt és aranyékszert szerzett meg egy úgynevezett „unokázós” csalás során.
Cseh Tamás archívum
Cseh Tamás-mozaik Tállyán
Borsod-Abaúj-ZemplénKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
Különleges kiállítással idézik meg Cseh Tamás életét és kevésbé ismert alkotói korszakát Tállyán, a Barka Galéria Hotelben. A tárlat három nézőpontból mutatja be a legendás dalszerző-énekes életművét.