Ugrás a tartalomra

Három kábítószeres ózdi fiatal megúszta a büntetését

Létrehozva
A fiatalok vállalták a hat hónapos elterelést, így az ügyükben indított rendőrségi eljárásokat felfüggesztették.
Kép
kabitoszer_illusztracio_police.hu_.jpg
Kábítószerből készült dekoráció. Fotó: police.hu

Három külön eljárásban folytatott nyomozást az Ózdi Rendőrkapitányság a Delta Program keretein belül, kábítószer birtoklása vétség miatt két 20 éves férfival, illetve egy 20 éves nővel szemben. A rendőrségre előállított helyi fiatalokat a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, az egyiküknél 4 gramm cannabist is találtak, amit lefoglaltak - olvasható a police.hu - n. 

A fogyasztókkal szemben még tavaly indított eljárásokat a hatóság lezárta, illetve felfüggesztette azt, mivel az érintettek vállalták az úgynevezett hat hónapos elterelést - tette hozzá a portálon a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság. 

Ne tedd tönkre az életed – a drog hamis tükör, és nem megoldás! A kábítószerek élettani hatása kiszámíthatatlan, használatuk tragikus kimenetelű is lehet! Drog, illetve új pszichoaktív anyag fogyasztása esetén szédülés, felgyorsult pulzus, légszomj, hangulatingadozás, szorongás, pánikroham, zavartság, illetve remegés is jelentkezhet! Az arra hajlamosaknál a pszichés függőség erőssé, szinte már elviselhetetlenné válhat! A kábítószerek, például kristály fogyasztása hamar erős pszichikai függőséget vált ki a használójából, hosszú távon pedig maradandó egészségkárosodást okoz - hívja fel olvasóink figyelmét is vármegyei rendőrség. 

A rendőrség kéri, hogy akinek kábítószerekkel kapcsolatos bűncselekményekről információja van, tegyen bejelentést a Telefontanú 24 órában elérhető, 06-80-555-111-es zöldszámán, illetve a 112-es segélyhívón.

Címkék

Ez is érdekelhet

2026. május 09-én reggel barnamedve (Ursus arctos) észlelés történt az Aggteleki Nemzet Park déli részén, Égerszög település külterületén, egy szórón.
Figyelmeztetést adott ki az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság
Borsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Egy anyamedvét és a bocsát látta a természetvédelmi őr Borsodban.
rendőrök
Borsodi rendőrök mentették meg a bajba jutott apróságot
Borsod-Abaúj-Zemplén
Levélben köszönték meg a borsodi rendőrök segítségét.
Tiszaújvárosi robbanás: mindenki hazatérhetett a kórházból
Borsod-Abaúj-ZemplénBelföldBaleset
Két dolgozó már a munkába is visszatért - közölte a Mol.