Ugrás a tartalomra

Ismét a zenével adnak esélyt

Létrehozva
A halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeket zenei eszközökkel szeretnék szociális problémáikon átsegíteni.
Kép
at_tarsadalmi_esely_250702ml-5.JPG (340.69 KB)
Fotók: Mocsári László

Ötödik alkalommal nyílik meg a Belügyminisztérium „Mindenki szívében van egy dallam!” zenei pályázata, aminek támogatásával hátrányos helyzetű fiataloknak nyújtanak a pályázó szervezetek lehetőséget arra, hogy közösségben zenélhessenek.

A benyújtott pályázatok támogatására rendelkezésre álló keretösszeg 2025-ben az előző évhez képest 90 millió forintról 200 millió forintra emelkedett. 

A pályázók köre: civil szervezetek, települési önkormányzat, roma nemzetiségi önkormányzatok, nyilvántartásba vett egyházak, illetve ezen egyházakhoz tartozó belső egyházi jogi személyek – tudta meg stábunk a programot ismertető szerdai sajtótájékoztatón.

Kép
zenei_palyazat_tarsadalmi_esely_250702ml-7.JPG

A miskolci eseményen az Észak-Magyarországi Társadalmi Esélyteremtési Igazgatóság igazgatója köszöntőjében elmondta: örömmel konstatálják, hogy a régiek között számos új szakember is érdeklődik a program iránt. – A zene minden gyermeknek jár, és különösen azoknak, akiknek kevesebb lehetőség jut az élet más területén – fogalmazott István Anita.

Majd a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért felelős helyettes államtitkára a részletek kapcsán hangsúlyozta: egyéni és csoportos zenetanulásra is nyílik lehetőség a program keretében, emellett önismereti és fejlesztő beszélgetéseket is folytatnak a pedagógusok és a programot megvalósító szociális munkások.

Kovács Edit hozzátette: azt tapasztalják, hogy a gyerekek nem feltétlenül nyílnak meg a szülői vagy az iskolai környezetben, ám a szeretetteljes közegben olyan problémáikat is orvosolni tudják, melyek nem feltétlenül a zenetanuláshoz kapcsolódnak.

Kép
feltöltött fájl át lett nevezve erre: zenei_palyazat_tarsadalmi_esely_250702ml-2.JPG

A Hét Kútforrás Szociális Alapítvány elnöke a Miskolc Televíziónak elmondta: több tanodát is működtetnek hátrányos helyzetű gyermekek számára. Azt tapasztalják, hogy nagyon sokat segít a zenei fejlesztés a körükben. A matematikai és a zenei készségek összekapcsolódása is egyértelmű szerinte. Busák Erzsébet kiemelte: fontos, hogy a fiatalok a magyar és a roma kultúrát is megismerjék, erre pedig kiváló eszköz a zene.

Az eseményen bemutatott pályázatokról a továbbiakban ITT olvashatnak.

Ez is érdekelhet

Komp-díj konfliktus
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Miskolci Járásbíróság egy Sajó folyón közlekedő kompon történt konfliktus ügyében.
Kezdd a tavaszt véradással
Borsod-Abaúj-ZemplénEgészség
A Magyar Vöröskereszt a vérellátás zavartalan biztosítása érdekében újabb véradásokat szervez március első hetében Miskolcon és a vármegye több településén.
Csomagautomatákat tört fel a borsodi férfi
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Mezőkövesdi Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint több településen is csomagautomatákat tört fel.
Először Borsodban dörrent meg az ég
Borsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Miskolcot is elérte az országban tomboló zivatarhalmaz.